Közös tiszteletadás a Szentlélek katonatemetőben (galéria)

Az együttműködés keretein belül a Német Hadisírgondozó Népi Szövetségtől – a németországi Ingolstadt városából és annak környékéről – érkezett önkéntesek dolgoztak együtt az elmúlt két hétben a magyar katonákkal és honvéd kadétokkal. Tevékenységükről minap a FEOL is beszámolt.

– Örülök, hogy ma Székesfehérváron lehetek, a háború és az erőszak valamennyi áldozatának szóló áhítat és megemlékezés alkalmával – mondta a Szentlélek katonatemetőben Julia Gross, Németország budapesti nagykövete, aki a német katonai attaséval érkezett az eseményre. Így folytatta: – Ebben a katonai temetőben a második világháború több mint 2300 német háborús halottja nyugszik. A róluk való megemlékezésből számunkra az a kötelezettség és üzenet keletkezik, hogy őrizzük meg a békét, a múltból is következtessünk a jelenre és e szerint cselekedjünk. Segítsünk, ahol hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az embereket megóvjuk az erőszaktól és a terrortól, és hidakat építsünk, megbékítsünk. A megbékélés üzenete a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkájának központi gondolata is. Azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy összegyűjtsék, és méltóképpen eltemessék az elesett katonák földi maradványait.

Elhangzott: a szervezet az egész világon mintegy kétmillió sírt gondoz, Magyarországon tizenöt az általuk létrehozott és karban tartott temetők száma.

– Önkéntesek ezreinek munkájával és a hadisírok ápolása révén erősítik a népek közti megértést, a közös gondolkodást és a hidak építését – folytatta a diplomata. – A mai megemlékezés azt is megmutatja számunkra, milyen kiváltságos, hogy az Európai Unió békéjében élhetünk. Egy olyan unióban, amely két pusztító háborút követően közelebb hozta egymáshoz az embereket ezen a földrészen és lehetővé teszi számunkra, hogy békében, szabadságban és biztonságban éljünk. Olyan dolgok ezek, amelyek ma magától értetődőnek tűnnek, de sajnos sok ember számára nem azok. Különösen a szomszédunkban dúló háború fényében nem, ahol Oroszország megtámadta Ukrajnát, és valamennyien kötelességünknek érezzük, hogy támogatásunkkal erősítsük békés együttélésünket Európában és szolidaritást tanúsítsunk mindazokkal, akik a háborútól sújtott régióban szenvednek.

Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő beszéde elején megemlékezett a Szentlélek katonatemető 30 évvel ezelőtti felszenteléséről, megköszönte a sírokat gondozó népi szövetség tagjainak áldozatos munkáját, majd külön köszönetet mondott Balsay István akkori polgármesternek és Poklosi Péternek, a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnökének.

–  Ismét itt állunk, hogy lerójuk tiszteletünket az itt nyugvó katonák életáldozata előtt – mondta Vargha Tamás. – Anyák siratták őket, özvegyek és árvák hiába remélték hazatérésüket. A hazát, szülőföldjüket védték vagy idegen érdekek, idegen eszmék küldték harca őket, hogy idegen földön, ellenségként essenek el: de ma már csak az számít, hogy emberek voltak, katonák, akik elhulltak a harctéren. Szophoklész örök törvénye úgy szól, hogy a halott katona nem ellenség többé. Ennek az örök törvénynek engedelmeskedve nyugodnak itt a katonák. Emlékezzünk mindazokra, akik ugyan parancsra fordultak egymás ellen, de a halálban békére leltek. Háborúkkal terhelt világunkban, ahogyan a katonahősök sírjai felett állunk, úgy álljon világosan előttünk a felismerés, hogy kötelességünk megőrizni a békét és a szabadságot!

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is azokról szólt, akik egyszerre voltak hősei és áldozatai egy felfoghatatlan méretű világégésnek.

–  A pusztítás léptékéből, az elveszett életek mennyiségéből adódik, hogy az egyes katona, az egyes ember mintha feloldódna a szívfacsaró méretű számok, az áldozati statisztikák tengerében – jelentette ki a városvezető. – Ma, mielőtt lerójuk kegyeletünket az itt nyugvó német hősi halottak előtt, tudatosítsuk magunk számára: minden egyes sírkő, minden egyes név az emléktáblán egy embertársunkat jelenti. Egy embertársunkat, akinek ugyanolyan természetességgel voltak kötődései, reményei, félelmei és várakozásai, mint nekünk a jelenben. Aki valószínűleg azt hitte, hogy haza fog térni, hogy vele nem történhet meg, ami a bajtársaival. Akit hiába vártak haza. Akinek a gyermekei az édesapjuk nélkül nőttek fel, akinek a szülei sosem tudták meg, mi történt a fiúkkal. Akiktől egyetlen, kegyetlen másodperc vett el mindent. Több mint kétezer történet, kétezer élet, kétezer jövő előtt hajtunk fejet ma. Azt hittük, áldozatuk elég volt Európának ahhoz, hogy a háború szörnyetegét soha ne engedjük tombolni többé a kontinensünkön, hogy a háború tüzét soha ne szítsuk fel újra. Meggyőződésem, hogy az itt nyugvó katonák áldozatának legjelentősebb, sőt, talán egyetlen elfogadható értelmét az adja, ha Európa nemzetei és népei nem ismétlik meg a 20. század első felének katasztrofális hibáit. Az itt és világszerte nyugvó hősi halottak előtt a legméltóbb főhajtás ugyanis: a béke!

Takács Attila altábornagy és Tore May szövetségi elnökségi tag megemlékezése után ökumenikus áhítat és közös imádság következett, majd a résztvevők elhelyezték a tiszteletadás koszorúit. Az eseményen – amit díszsortűz zárt le – az etyeki Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus tagjai énekeltek.