Német és magyar katonák dolgoznak a Szentlélek temetőben (videó, galéria)

Két héten át tart ez az áldásos tevékenység, amelyhez hétfőtől várhatóan a kadét programban résztvevő fiatalok is csatlakoznak majd. A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság hadisírgondozással megbízott vármegyei szaktisztje irányítja azoknak a magyaroknak a munkáját, akik a 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred állományában szolgálnak. Az együttműködés keretein belül a Német Hadisírgondozó Népi Szövetségtől, a németországi Ingolstadt-ból és annak környékéről tizenegyen érkeztek segítségükre: a legfiatalabb 2001-es, a legidősebb 1947-es születésű, a többségük tartalékos.   

A csoportot szerdán a székesfehérvári Városházán Lehrner Zsolt alpolgármester fogadta, aki szólt Székesfehérvár „katonaváros” szerepéről, köszönetet mondott az önkéntesek munkájáért és nem felejtett el megemlékezni azokról a német katonákról sem, akik a második világháború során Fejér vármegyében veszítették életüket, és a Szentlélek temetőben nyugodnak. Sokan vannak ilyenek. (Egyikükről, a harminc évesen elesett Paul Selbach-ról 2011-ben a Fejér Megyei Hírlap hosszabb riportot írt.) A vendégek megismerték a koronázó város történelmét és megtekintették a koronázási ékszerek másolatait. Április 13-án, szombaton 11 órakor egyébként egy ünnepélyes, közös záró programot is szerveznek, ahol a magyar és a német kormány között létrejött, a katonasírok gondozásáról szóló megállapodás aláírásának harmincadik évfordulójára emlékeznek majd.

A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség 1919-es létrehozása óta számos országban végzett ilyen feladatot, felújítási, kegyeleti, sírgondozási munkát: sajnos a múlt háborúi bőven adtak okot erre. Annak idején a régészeti ásatás módszerével a szervezet tagjai exhumálták a székesfehérvári Szentlélek katonatemető második világháborús parcelláját is. Az előkerült 167 magyar és 510 német katona az elhalálozás sorrendjében volt eltemetve, őket saját bajtársaik földelték el valamikor 1945. március 23-áig, a Vörös Hadsereg végső bevonulásáig. Később feltártak két további tömegsírt is, az ott találtakat a lakossággal temettették el már a harcok után. Aztán 1988-ban Szabadbattyánból, a háború idején kötözőhelyként működő iskolaudvarból és a temetőből újabb, mintegy ötszáz német katona került Székesfehérvárra. Az így kialakított sírkertet 1991-ben szentelték fel, majd az azóta eltelt évek során a vármegye – kegyetlen harcok által felszántott – más vidékeiről is többnyire a Szentlélek temetőbe hozták az előkerült német katonák földi maradványait.

Amikor véget ért a második világháború és elhallgattak a fegyverek, lezárult egy szenvedésekkel, tragédiákkal terhelt időszak. A győztes hatalmak örömmámorban ünnepelték győzelmüket, felosztották maguk között a romokban heverő Európát és a leigázott vesztesek kegyetlen megbüntetésére készültek. Hazánkra rászakadt a több évtizedes megszállás és megaláztatás, és nem volt szabad a hősi halottakra nyilvánosan, méltó módon emlékezni, nekik emléket állítani. A rendszerváltáskor ez szerencsére megváltozott, már lehet a hazájukért életüket áldozókról tisztelettel beszélni, értük tenni. Idővel a diktatúra pártjával szimpatizálók nagy többsége is elismerte, hogy a második világháborúban történtekért a politikusok a felelősek, de a honvédek, a hivatásosok, a magyar haza védelmére önként vállalkozók azt tették, amely minden állam katonaságának esküvel vállalt kötelessége, és ezért csak elismerés illetheti meg őket. A gyászban pedig – jó esetben – nincsenek már ellenségek sem.