Megmarad a magminták marása

2023.07.15. 15:30

Próbálják elkerülni a roncsolást, de egyelőre még nem megoldott

Az aszfaltozott burkolatokon sok helyen láthatunk kivágott kör alakú lyukakat, melyek egy korábbi mintavétel által okozott sebek örökké maradandó hegei. A gumiabroncsok koppannak, a növények megtelepednek az azóta már messzi laborokba költözött kivágott korongok hátrahagyott peremén.

Palocsai Jenő

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Olyan nagy öröm, mikor elkészül egy új út. Ahogy az aszfalt minden korábbi színt, vagyis a szürke ötvennél is több árnyalatát, a padkák, K szegélyek, régi és új, és az aszfaltmaró gép által érdesen sötétre harapott felületének antracitját is egységesít, fekete kopóréteggel vonva be és teszi egységessé a galamb- hamu-, egérszürke sávot. És aztán mikor már mindenki az apró fehér pöttyökkel pepecselő emberre vár, aki megadja a terelővonal festőknek az irányt, akkor koronafűrészekkel köröket kanyarintanak ki az elkészült, rendezett felületből. És persze legtöbbször ott, ahol a kerekek is gördülnek.

Az aszfalburkolatú utak építésének fontos része a beépített aszfalt anyagának és a kész burkolatnak a minőségvizsgálata. A vizsgálatok végrehajtását Útügyi Műszaki Előírások szabályozzák. A mai műszaki gyakorlatnak része a burkolatból kifúrt magminták vizsgálata. Ezek helyreállított állapotát láthatjuk körök formájában a burkolaton. Ezeket a fúrt mintavételeket elsősorban az adott útszakasz kivitelezője végzi, ezek vizsgálataival igazolja az építtető felé az elkészült munka minőségét. Kisebb számban a Magyar Közút laboratóriumai is végeznek hasonló fúrásokat, ellenőrző jelleggel. Összességében elmondható, hogy a mintavételek során igyekszünk a forgalmi sáv közepén végrehajtani a fúrásokat, ezzel csökkentve a későbbi esetleges kerékterhelést, de vannak olyan műszaki megfontolások, melyek esetén a keréknyomban kell fúrni, mondta a Magyar Közút kommunikációs osztálya.

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Hogy mintát kell venni, az érthető, de az, hogy miért éppen ott, ahol a kerekek járnak, és ha már ki kell vágni, miért nem lehet úgy visszajavítani, hogy észre se lehessen venni?

-A fúrási helyeket, azt a bizonyos egy vagy több kerek lyukat minden esetben helyreállítja a mintavevő. Lehetőség szerint ez melegaszfalttal az építéssel párhuzamosan történik. Ha ez nem lehetséges, akkor hidegaszfaltos keverékkel történik a helyreállítás, ami a melegaszfalttól kevésbé tartós megoldás, tehát valóban az évek alatt helyenként pótolni kell a visszatöltés anyagát, de egyéb műszaki problémát nem okoz a burkolatban, közölte a Közút.

-Megkérdeztük, hogy nem lehet-e valamilyen más módon ellenőrizni a burkolat rétegrendjeinek minőségét, de sajnos a válasz egyelőre nem sok jóval kecsegtet.

-A útépítő szakma folyamatosan dolgozik azon, hogy ezen roncsolásos mintavételen alapuló vizsgálatokat kiváltsa, egyszerűbb, gépi mérésekkel, de jelenleg ez még nem megoldható.

Addig is türelemmel kikerüljük a köröket, ha kikerülhetők, és bízunk abban, hogy a visszatöltés anyaga és a lyukszél között megtelepedett élet nem repeszti meg az új utat alattunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában