Új útburkolati jelek és KRESZ-táblák is kikerültek

2023.07.12. 11:30

3,7 kilométer hosszon újult meg a Seregélyes-Pákozd összekötő út Dinnyés és Pákozd között

Mintegy 3,7 kilométer hosszon elkészült a 6213-os jelű Seregélyes-Pákozd összekötő út Dinnyés és Pákozd között.

Déri Brenda

Fotó: Németh Ádám

Ahogy arról már néhány héttel ezelőtt elsőként beszámoltunk elkészült a a sokak által várt útfelújítás, melyet július 12-én a kora délelőtti órákban ünnepélyes keretek között jelentettek be a helyszínen.

A záróeseményen elsőként Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő szólalt fel. Mint mondta az útfejlesztés már régóta indokolt volt, hiszen az egykori elavult útszakaszt kátyúk és gödrök borították, melyek nem csak az autókban tehetnek kárt, hanem balesetveszélyesek az arra közlekedő kerékpárosok számára. Utóbbit, a kerékpárosok biztonságát hangsúlyozta beszédében Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke is, melyhez elengedhetetlen volt az útfelújításon túl az útszakasz két oldalán található kerékpáros nyomvonal kialakítása. Kardos Ádám, Pákozd polgármestere háláját fejezte ki a projekt megvalósulásáért, majd hozzátette, hogy Pákozd három útról közelíthető meg és ezen útszakasz felújításával a háromból már kettő felújított.

Fotó: Németh Ádám

Az ünnepélyes útátadáson részt vett még Tóth István, Gárdony polgármestere, aki nagy örömmel fogadta, hogy egy újabb fejlesztésnek lehetett a tanúja a Velencei-tó körül. 

Végül Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója ismertette a fejlesztéssel kapcsolatos műszaki részleteket. E szerint 3736 méteren zajlott az útfelújítás. A 7-es számú főúttól, Dinnyéstől kezdődött és a „Pákozd” táblánál ért véget. A felújítás részeként a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat profilmarásáról és a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről. Ezt követően pedig kiegyenlítő réteg, majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épült. Ezen túl új útburkolati jelek és KRESZ-táblák is kikerültek, beleértve egy sebességkorlátozó 50-es táblát. 

Az útfelújítást 626 millió forintból valósították meg.

Fotó: Németh Ádám

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában