Diktátorok és forradalmak a fehérvári MCC-ben

Olyan kérdésekre kereste a választ előadásában kedden Hahner Péter, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhelyének vezetője Székesfehérváron, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) előadásán, hogy hogyan kapcsolódott össze a diktatúra fogalma a forradalmakkal, egyáltalán mikor jött be a köztudatba a forradalom elnevezés, hogyan változott maga a fogalom? Mint fogalmazott, az angol s a francia forradalom kapcsán is joggal merült fel a kérdés: támogatja vajon a társadalom a forradalmat vagy sem? Ugyanis a kezdeti lelkesedés után mindig kiderült, hogy az emberek szeretnének reformokat, jobb életkörülményeket, ellenben az életkörülményeik teljes felforgatását nem. Előbb-utóbb a legtöbb forradalmi vezető éppen ezért jut arra az elhatározásra, hogy némi kényszerrel kell az embereket rávezetni „a jóra” – tette hozzá az előadó.

A magyarok – fogalmazott a feol.hu kérdésére a szakember -, nagyon szerencsések e téma szempontjából.

– 1848-ban a kortársak többsége úgy érezte, nem forradalom zajlott az országban, hanem reformországgyűlés, amely a hagyományok szerint, törvényesen módosította a társadalmi-politikai viszonyokat. Csak a szabadságharc után került ’dicsfény’ a forradalom köré, amely miatt ők is elkezdték használni a kifejezést. Az 1956-os forradalom szintén nem juthatott el diktatúráig, mert olyan közvetlen célokat tűzött ki maga elé, s olyan teljes társadalmi támogatottság állt mögötte, amely miatt nem volt szükség arra, hogy valamilyen szűkebb csoport kényszerítse a társadalom többségét. Mi szerencsések vagyunk tehát, mert a forradalmainkra nem kell úgy emlékeznünk, mint Robespierre, Sztálin vagy Mao véres forradalmára.