Jótékonyság

2023.05.03. 12:48

A Vörösmarty Színház művészei játszanak a fehérvári kórház javára

Az oktatókórház sürgősségi osztályát célozták meg az Értékmentők május 8-án.

Hajdú Marianna

Forrás: FMH-archív

A székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórház sürgősségi osztályának dolgozói részére rendezi következő Ugorj be most! című előadását, az Értékmentők by iGenerációért Egyesület.

Pletser Ádámot, az egyesület elnökét és a műsor játékmesterét kérdeztük, miért esett választásuk, éppen a kórház sürgősségi osztályára?

– Mindig olyan célt tűzünk ki, ami kevesebb figyelmet kap. A kórházban a gyermek osztálynak, sok mindenki gyűjt, de ezen kívül a kórházban, a sürgősségi osztály az egyik legfontosabb részleg, amivel a legtöbben találkoznak. Ezért gondoltunk arra, hogy gyűjtsünk most az ottani dolgozóknak, ezáltal valamilyen eszközzel vagy egyébbel tudjuk segíteni a munkájukat – tudta meg a feol.hu.

Gyerekeknek, állatmenhelynek, gyermekotthonnak már gyűjtöttek, de azt gondolták, most a kórházra, azon belül is a sürgősségi osztályra szeretnék felhívni a figyelmet, amivel tényleg mindenkit találkozik csak valahogy keveseknek jut eszébe, hogy az ott dolgozókat segítse. Az egyesület célja, hogy amire az osztályon dolgozóknak szüksége van, az általuk gyűjtött összegből megvásárolhassák, ezzel is komfortosabbá téve a mindennapi munkát. 

Az előadás a Petőfi Kultúrtanszékben, 18:30-kor kezdődik. Játékukkal Kiss Diána Magdolna, Krisztik Csaba, Imre Krisztián, Tűzkő Sándor, a Vörösmarty Színház művészei szórakoztatják majd a közönséget.


 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában