A haza védelmének szent ügye

2023.04.21. 18:15

Móron tartotta küldöttgyűlését a MATASZ

A Lamberg-kastélyban ült össze a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) országos küldöttgyűlése. Előadásokat hallgattak és megismerték az északi iparváros nevezetességeit, így borait is.

Palocsai Jenő

Fotó: Hrubos Zsolt

A megjelentek meghallgathatták az elnöki, illetve a gazdasági beszámolót az elmúlt időszakról, valamint tanúi lehettek az elismerések átadásának, de megismerkedhettek a Magyar Honvédség legújabb felépítésével és Mór városával is.

A MATASZ 2001-ben alakult szervezet, mint azt megtudtuk, a többi NATO tagállamban is van ilyen szövetség, melynek egyik fő célkitűzése az, hogy összefogja mindazokat a személyeket, akik tenni kívánnak a haza ügye, a haza védelmének ügye érdekében.

Fotó: Hrusbos Zsolt

Zömében a tartalékosok képezik a tagságot, de emellett vannak a tanuló Ifjúság soraiból is személyek és természetesen a közép nemzedékből is katonatisztek, valamint nyugdíjasok, akik átadják a tapasztalataikat, amire nagy szükség van. Időszakonként lövészeteket, járőr versenyeket tartanak, megőrizve ezzel mindazt a képességet, készséget, jártasságot, amit egy tartalékos a Magyar Honvédség keretein belül, a kiképzés során kapott.

– Egész évben vannak programok megyei és akár országos és nemzetközi szinten is. Valamennyi tagunk úgy kötődik a szövetséghez, hogy követjük a megyei struktúrákat, ahogy közigazgatásilag is van, emellett van néhány járási, a fővárosban pedig több kerületi szövetség is. Minden évben sor kerül a küldöttgyűlésre, és minden évben úgy indul az év, hogy van egy kibővített elnökségi ülés, ahol az éves programok egyeztetése zajlik. Ezt követően kerül sor a küldöttgyűlésre, ami igazából két továbbképzési időszakot is jelent – mondta el Széles Ernő, a MATASZ elnöke.

Fotó: Hrusbos Zsolt

Megkérdeztük a nyugállományú dandártábornokot, hogy miért éppen Mór városára esett a választás.

– A móri polgármesteri kiváló kapcsolatot ápol a MATASZ vezetése, és úgy gondolom, hogy Mór, a maga hagyományaival kiváló választás. Mellesleg nemcsak a táj az, ami itt lebilincseli az embert, hanem az itt élő emberek is, akik nagyon kedvesek és hevesen érdeklődnek a szövetség és a haza védelmének ügye iránt. Gyakorlatilag körbejárjuk az országot, így tavaly Szegeden volt hasonló küldöttgyűlés. A MATASZ képes mindazoknak segítséget nyújtani akár egy biztonságpolitikai tájékoztatón keresztül, akár konkrét programokon keresztül, akik érdeklődnek a honvédelem ügye iránt. Ebben nagy segítség nekünk, a velünk szoros kapcsolatban álló Honvédelmi Minisztérium – mondta Széles Ernő.

Az együttműködésre jó példa, hogy a MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága nevében Apáti Zoltán megbízott parancsnok jött el a Lamberg-kastély emeletén található Radó Antal Könyvtár termébe, hogy előadást tartson a küldöttgyűlés tagjainak. Apáti dandártábornok többek között beszélt a hallgatóság előtt a napokkal korábban megváltozott rendszerrel működő honvédségről, az átalakult struktúrákról, mely az önkéntes tartalékos rendszert is érinti. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában