Nagy múltra nyúlik vissza a fogadalmi ünnep

2023.01.19. 18:30

Szent Sebestyén napján közösen mondanak köszönetet a Jóistennek

Szent Sebestyén-napja tulajdonképpen katolikus egyház és a hívők ünnepe, ami nem koncentrálódik egy-egy hitközségre. Nyárai-Horváth Istvánt, a felsővárosi Szent Sebestyén templom plébánosét kérdeztük arról, mit is jelent ez az ünnep.

Baráth Eszter

Forrás: FMH - archív

Fotó: NAGY NORBERT

Szent Sebestyén-napját, Székesfehérvár egyik legrégebbre visszanyúló ünnepét több mint kétszáz éve élik meg a városlakók. Hogy mikor és hogyan vált ünneppé január 20-a, arról korábbi cikkünkben, itt olvashatnak. – Ezen az ünnepen megköszönjük a Jóistennek, hogy amikor a bajban hozzá fordulunk, megtapasztalhatjuk az ő csodálatos erejét és segítségét. Magának a Jóistennek a jóságát dicsőítjük és köszönjük meg – mondta a Szent Sebestyén-nappal kapcsolatban, Nyárai-Horváth István.
A felsővárosi templom esetében ez a búcsú napja, hiszen Szent Sebestyén tiszteletére állították több száz évvel ezelőtt. – Előtte csak egy kisebb templom volt itt és az egész város összefogott, hogy ez a templom felépülhessen – emelte ki a plébános.
Az ünnep alkalmából tartott fogadalmi szentmisén máig sokan vesznek részt és ezen a napon litániát is szoktak tartani. Nyárai-Horváth István elmondása alapján jó néhány évvel korábban körmenetet is tartottak, ami azt jelentette, hogy a város összes egyházközsége egy nagy körmenettel érkezett meg a Szent Sebestyén templomban tartott szentmisére. – Nagy készület az, hogy az Úristen ajándékait megháláljuk és megköszönjük, a jelen bűnökét engeszteljük őt – foglalta össze Nyárai-Horváth István.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában