Már Szűz Mária sincs biztonságban

Dolgozom, a laptopomon írok, miközben a háttérben bekapcsolva maradt a televízió az egyik filmcsatornán. Az a szokásom, hogy amikor már fuldoklom a betűtengerben, egy-egy percre pihenésképpen felpillantok, és anélkül nézem a pergő képsorokat, hogy komolyabban elmerülnék a cselekményben. Így teszek most is, és szinte tudat alatt megállapítom, hogy a Rocky második része megy éppen. Aztán jobban figyelek, mert valami furcsának tűnik: eleinte nem jövök rá, hogy mi, aztán mégis. Sylvester Stallone edz keményen, fut és a levegőt bokszolja, jön-megy New Yorkban a cselekmény szerint, a nyakában pedig csaknem minden felvételen – az ing, sőt, a melegítőfelső fölött – ott lóg-libben egy aranylánc, rajta arany kereszt: akkora, mint egy nagyobb forma dió. Aztán később, a ringben ugyan medál már nyilván nem lehet Rocky Balboa nyakában, de egy jelenetben hangsúlyosan mutatják, amint két gyilkos menet között a bokszoló a sarokban – Uram, Atyám! – imádkozik, keresztet vet. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a történet szerint a katolikus olasz egy színesbőrű ökölvívót ver nagyjából hülyére, vértől csatakosra, elhódítva tőle a nehézsúlyú világbajnoki címet.  

Elképzelhető volna ilyesmi manapság egy amerikai (nyugati) filmben? Az, ami a hetvenes évek végén még teljesen természetes volt? Aligha. Jól van ez így? Egy frászt.  

A világ szépen lassan megszokta, hogy a kereszténység sok helyen már csak megtűrt, egy sor országban pedig egyenesen üldözendő vallássá vált, miközben az Európai Unió még a véres afrikai merényleteket és gyilkosságokat, vagy a némileg enyhébb lefolyású európai incidenseket sem vallásüldözésként kezeli. Hiszen elég nehézkes lenne Brüsszelben egyszerre európai kereszténynek lenni, és közben támogatni a szexuális szélsőségek népszerűsítését, az iszlám erőszakos térnyerését eredményező illegális bevándorlást, vagy a nemzeti kulturális örökségek és hagyományok lenézését.  

Az új idők passzátszele fújta be az abnormalitás ablakán azt a hírt is, hogy a franciaországi Bordeaux fellebbviteli bírósága elrendelte: a közeli La Flotte-en-Ré település hitetlenkedő polgármesterének el kell tüntetnie a város egy pontjáról a Szűz Máriát ábrázoló szobrot. Az alkotást még a második világháború után egy helybéli család állította, hálát adva katolikus keresztény hite szerint azért, hogy a család két férfi tagja élve megúszta a világégést. Azonban a felvilágosult bírák találtak egy 1905-ös törvényt, amely tiltja vallási jellegű emlékművek és jelképek közterületi kihelyezését. Egyelőre arról nincs hír, hogy a helyére nyaktilót terveznének, mint tették azt egykor a papok likvidálásának sikeresen megvalósított szándékával a dicsőséges francia forradalom ideológusai a szabadság, egyenlőség és testvériség jegyében – de csak várjunk, valaki már biztosan fontolgatja.  

Amikor én hazafelé tartok, többnyire a pákozdi katolikus templomnál egy nagyjából százötven éves kőkereszt mellett hajtok el, majd később, már fent a hegyen ismét egy körülbelül ugyanolyan korú feszületet láthatok Krisztussal, akár minden nap. Egyik legkedvesebb pihenőhelyem pedig a közeli erdőben van, egy hatalmas huszárkeresztnél, amit a franciaországi Szűz Mária szobortól eltérően nem túlélő, hanem meghalt katonáért állított a család. Ne legyenek kétségeink: ha ebben az országban egyszer újra azok kerülnek tartósan hatalomra, akik a nyugati véleménydiktatúra és gazdasági gyarmatosítás parancsvégrehajtói, előbb-utóbb pusztul minden kereszt – legfeljebb csak a szivárvány marad meg egy esős napon az égen.