Színes programok

2023.01.09. 12:12

A velencei karnevál kistestvére lehet?

Az utóbbi napokban többen is elkezdtek nosztalgiázni – a helyi, nem az olaszországi - velencei karnevál apropóján. A lakosság és a korábbi fellépők ugyanis még nem felejtették el, milyen volt a Velencei-tó mellett megidézni az eredeti karneváli hangulatot. Pedig utoljára 2019-ben volt. Most a Velence Korzó úgy döntött, lépni kell.

S. Töttő Rita

Fotó: Igari Balázs (archív)

Az olaszországi Velencében hamarosan kezdődik a fesztiválszezon, már javában készülnek a karneváli hangulatra a helyiek és a látogatók egyaránt. A maszkos alakoskodók felvonulásai ugyan évtizedek óta hagyományosan zajlanak, ám az idei évben megeshet, már bevezetik az olasz városban a napi beléptidíjat. A Fejér vármegyei Velence számára persze ez nem követendő példa, már csak azért sem, mert egyre kevésbé kell tartani a nagyobb látogatószámoktól a településen. Az utolsó helyi velencei karnevált 2019-ben rendezték meg, ahol kisebb léptékben ugyan, de hasonló hangulatot sikerült megidézni, mint olasz testvérénél. Ugyanezt a nagyszabású rendezvényt ugyan nem tudja egyedül visszahozni a Velence Korzóra a jelenlegi szolgáltató, de a korábbi évek szellemében szerveznek valami hasonlót: február 3-a és 5-e között tartják a Kocsonya és Disznótoros Napokat, majd pedig február 24-e és 26-a között a Farsangi Kürtőskalács, Fánk és Eszem-Iszom Napokat. Ez utóbbi várható a korábbi velencei karnevál „kistestvérének”, ahol főleg a farsanghoz köthető ételekkel-italokkal készülnek, de egyéb programokkal is készülnek a szervezők. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában