Karácsonyra készülnek a Don Bosco Iskolaházban is

– Minden egyes akácfa arra vágyik, hogy fehér nászruhába öltözzön, hogy vendégül lássa a világ összes méhét, hogy megajándékozza őket drága nektárával – Böjte Csaba ferences szerzetes korábbi szavai élénken élnek bennem. – Mi, emberek arra vágyunk, hogy jók legyünk, hogy jót tegyünk. S hogy gyermekeink virágot bontsanak. A nevelők feladata: érlelni a gyümölcsöt. Jót tenni jó! Mint ahogy házakat nyitni, otthont adni. 

A tortasütésben Noémi segédkezik Komlós Klaudiának, az iskolaház vezetőjének. Sütőbe kerül a piskótatészta, a fruska a csokipudingot főzi. Arra kérnek, ne áruljam el: a torta a két szülinaposnak, a 9 éves Gábornak és a 10 éves Dominiknek készül. Persze a szóban forgó srácok és a többiek is sejtenek valamit, mert a nagyszobából kuncogás szűrődik ki.

– Fésülködjetek, lányok, fényképezőgépet is hozott az újságíró bácsi… – hallom a folyosóról az egyik bennfentes hangját.

„Nem elég szeretni a fiatalokat, érezniük is kell, hogy szeretik őket!” – Bosco Szent János, Don Bosco (1815–1888), olasz katolikus pap, a Szalézi Társaság férfi szerzetesrend alapítója fogalmazta meg a fenti gondolatot. Torinóban, pappá szentelésekor határozta el, hogy életét a szegény sorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli – elevenítjük fel a históriát Klaudiával és munkatársával, Laskovics Anikóval.

A polgárdi iskolaház létrehozása körül Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke bábáskodott.

– Jól tudjuk, hazánkban három iskolaház működik? – firtatom a hölgyektől. – Az úttörő a polgárdi intézmény volt, majd nyomdokán, Székesfehérváron és a Pest megyei Csobánkán alakult hasonló ház.

– Úgy értesültünk, hogy a fehérvári Szent Imre Iskolaház a nyáron sajnos bezárta kapuit – világosít fel Klaudia. – A csobánkai, tudomásom szerint működik.

A gyerekek – jelenleg tucatnyian vannak, hat fiú és hat lány – óvoda és iskola után érkeznek Gyulamajorba, és ott maradnak egészen estig. Játszanak, együtt tanulnak, és más közös tevékenységet, ház körüli munkát is végeznek. Csaba testvér is mindig hangoztatja: a feladatok formálnak!

– Milyen munkák adódnak? – kíváncsiskodom. Dzsenifer a falitáblán a decemberi beosztást mutatja: akad itt takarítás, a fa behordása a cserépkályhához, terítés az étkezéshez, a mosogatógép kipakolása, a szárítógépből kiszedett ruhák hajtogatása. Például a fuvarozást lebonyolító kisbusz tisztán tartásáért Szebasztián és Máté (6 évével a legfiatalabb) felel, a tornatermi takarító cím Noémit és Dominiket illeti, a számítógépasztalokat pedig Balázs (ő a legidősebb, 15 éves) tartja rendben.

Anikó a házi feladatok befejezésére ügyel, két fiú a számítógépet bűvöli, a lányok a mobiltelefonjukkal pötyögnek, s kezdetét veszi a sakkparti. A gyerekek közül Ági, Jázmin, Lilla, Linda és Norbi nevét még nem említettük – Klaudia erre is figyel. 

Fő támogatójuk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, illetve a Videoton Holding Zrt. és vezérigazgatója, Sinkó Ottó, valamint számos adományozó (vállalkozások és magánszemélyek). Önkéntes segítőik a világjárvány miatt el-elmaradtak, de amint Klaudiáék fogalmaznak, ők továbbra is nyitottak a folytatásra.

A jövő héten (mire e sorok megjelennek: a héten!) díszítik a karácsonyfát – búcsúznak vendéglátóim –, a karácsonyt december 21-én szűk körben ünneplik, az ajándékokat az Angyalka hozza. Az ünnepi vacsora menüje még alakul, de az biztos, hogy a desszert mézeskalács és kókuszgolyó lesz – a gyerekek óhaja szerint.