Frissen Fejérből

2022.09.22. 16:47

Bringás Uzsonna: kakaós csigát és almát osztottak

Aki csütörtök délután Székesfehérváron az Alba Pláza felé járt kerékpárral, dupla kakaóscsigát és almát kaphatott ajándékba, egészen 6 óráig, vagy ahogy a boltokban mondják, a „készlet erejéig”.

Borsányi Bea

Nem csak a civileknek, a kerékpáros futároknak is járt az uzsonna

Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mintegy kétszáz csomaggal készült a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és Térsége Területi Szervezete, hogy megvendégelje azokat a kerékpárosokat, akik ma délután (is) a közlekedés ezen módját választották. A szervezet elnöke, Pásztor László szerint minden alkalommal – évente két ilyen esemény van a városban – népszerű a Bringás Uzsonna elnevezésű program, amelyet országosan tíz éve, Fehérváron 2015 óta tartanak. Ez idő alatt az uzsonna mellett szerveztek reggelit is, de a tapasztalat azt mutatta, hogy reggel – értelemszerűen - jobban sietnek az emberek, tehát megálltak, felvették a csomagot és tekertek tovább. Ezekhez az alkalmakhoz pedig az is hozzátartozik, hogy a bringások egy kicsit elbeszélgessenek egymással. Ma már jócskán akadnak ismerős arcok is a Bringás Uzsonnákon. És tegyük hozzá azt is, az igazi kerékpáros télen, nyáron, hóban, fagyban biciklizik.

Adódik a kérdés, hogy a manapság egyre szélesebb körben elterjedő elektromos kerékpárok biciklinek számítanak-e a Bringás Uzsonnán és vajon a kerékpáros társadalom minek tartja őket? – Mindenképpen kerékpárosok! Ez az elektromos megoldás szélesíti a kört, vagyis lehetővé teszi, hogy valaki idősebb korban is képes legyen kerékpárral közlekedni, túrázni. Ennek pedig nem csak azért van jelentősége, mert a kerékpározás olyan mozgásforma, amellyel megőrizhetjük a fittségünket, az egészségünket, de amíg tekerünk, szabad levegőn vagyunk. Ez legalább annyira fontos, mint a mozgás! A mai modern ember nagyon keveset van friss levegőn, éppen csak annyit, ameddig a házától az autóig elmegy, vagy a kocsitól a boltig – tette hozzá Pásztor László. 

Akik most lemaradtak az uzsonnáról, ne csüggedjenek, lesz még ilyen rendezvény!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában