Frissen Fejérből

2022.08.10. 20:33

„ Nem azért jöttünk ide, hogy valami ellen tüntessünk” – békés demonstráció a fákért Fehérváron

„Elég volt a megosztottságból! Erőnk az egységben van! Mindenkire szükség van ahhoz, hogy végre nyugodt, egészséges életet éljünk!” – ezen felkiáltásokkal várták békés demonstrációra a fehérváriakat szerda délután. A civil kezdeményezést a nemrég megjelent, fakitermelésre vonatkozó kormányrendelet hívta életre.

Héjj Vivien

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mintegy kétszázan gyűltek össze a lánykollégium előtti téren a civil szervezetek – Gaja Környezetvédő Egyesület, Zöldellő Sárrét Egyesület, SzékesZöldvár –  által kezdeményezett békés demonstráción.

Az előzetes információk szerint a nyitóbeszédet Horváth Bence, az esemény kommunikációs koordinátora tartotta volna, ám ő végül külföldi tartózkodása miatt nem tudott jelen lenni, így szavait az esemény egyik közreműködője olvasta fel a jelenlévőknek.

– Van egy örök igazság: aki fát ültet, a jövőbe fektet, önzetlenül, gondolva gyermekeire, unokára. Hisz ő maga is tudja, talán sosem fogja élvezni annak a fának egy forró nyári napon oly kellemes érzést adó hűsítő árnyékát. Mégis elülteti a magot, gondozza, ápolja, figyeli a fát, hogy vajon egészsége-e, szépen cseperedik, kap-e elég vizet. És végül a magból élet lesz, egy felnőtt fa, ami oxigént termel, teret ad ezernyi élőlénynek, megnyugvást az alatta álló embernek. Fát ültetni az élet legnagyobb bölcsessége. – tolmácsolta a felolvasó Horváth Bence szavait.

– Mi most szomorúak vagyunk. Szomorúak, mert úgy érezzük, erdeink, fáink veszélyben vannak. Nem azért jöttünk ide, hogy valami ellen tüntessünk, hanem, hogy valamiért békésen demonstráljunk. Ezért a hívószavunk: Fehérvár a fákért. Szeretnénk megmutatni, hogy igenis sokan vannak azok a természetszerető emberek, civilek, akik most aggódnak, akik nem értenek egyet a múlt héten megjelent kormányrendelet tartalmával. – hangzott el a nyitóbeszédben.

A szervezésben résztvevő civil szervezetek képviselőinek felszólalásai után a demonstrálók a Budai úton át – csupán kisebb forgalmi fennakadást okozva – vonultak a Szent István térre, ahol újabb felszólalásokkal folytatódott az esemény.

A meghívott vendégek közül a város ellenzéki politikusai vettek részt a demonstráción. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában