2024.04.29. 20:17
A tánc fehérvári ünnepe volt (galéria)
Harmadik alkalommal ünnepeltek a tánc szerelmesei hétfőn a székesfehérvári belvárosban. Felvonulással, műsorokkal örvendeztették meg a sétálóutca közönségét.
Fotó: Fehér Gábor / FMH
A Fehérvári Tánc Szövetség az idei évben is megrendezte felvonulását a tánc világnapja alkalmából. Április 29-én, hétfőn délután az Országalmánál találkoztak a város táncegyesületei, hogy közösen, együtt ünnepeljék a tánc szeretetét, immáron harmadik alkalommal. A Szövetség a Székesfehérváron és környékén működő és élő táncosok, valamint táncegyüttesek, egyesületek, klubok és intézmények érdekvédelmére alakult szervezet, melynek tánc világnapi programjára ezúttal is számos csoport érkezett. Az Országalmától a Zichy liget felé haladt a felvonulók sora, majd pedig a Mercure Hotel Magyar Király előtt Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A tánc - fogalmazott -, széles közönségeket mozgat meg a városban. Ezt követően Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas, érdemes művész, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus tánc világnapi gondolatait osztották meg a közönséggel fiatalok.
A tánc ünnepén a város legaktívabb táncműhelyei mutatkoztak be: táncoltak a rock and roll, a hip-hop, a néptánc, a balett és még számos műfaj képviselője is e verőfényes hétfői eseményen.
A tánc fehérvári ünnepe volt
Fotók: Fehér Gábor / FMH