Testületi ülés

2022.06.11. 08:00

Sükösd Tamás: Megoldjuk, ahogy eddig is mindent

Az összes, mind a 17 napirendi pontot egyhangú szavazással fogadták el a képviselők a pénteki testületi ülésen.

Kecskés Zoltán

Sükösd Tamás polgármester elégedett a fejlesztésekkel

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A 3. számú napirend a sárbogárdi civil szervezetek beszámolójáról, a 2021. május 16. – 2022. május 15. között végzett tevékenységükről, az önkormányzat által biztosított támogatás felhasználásáról szólt.

– Összesen hét társadalmi szervezetet támogat az önkormányzat, és azt gondolom, minden egyes fillér jó helyre megy – nyilatkozta Sükösd Tamás polgármester. Elmondta azt is, hogy tanulságos volt hallani többek között a Philia Sárbogárdi Protestáns Egyesület elnökének beszámolóját, akik széles körű önkéntes tevékenységet végeznek és közel hárommillió forint készpénzt nyújtottak a rászorulóknak, valamint különböző tárgyakkal segítették emellett az oktatási intézményeket is. Mint mondta, ugyanilyen fontos feladatot látnak el a településen a polgárőrök vagy éppen a Sárbogárdi Múzeum Egyesület, a Központi Óvodát Segítő Alapítvány, de még folytatni lehetne a sort.

Fontosnak tartotta azt is, hogy kihirdették a „Sárbogárd város közigazgatási területén végzendő helyi menetrend szerinti autóbusszal történő személyszállítási tevékenység ellátása” tárgyú pályázat győztesét is, aki nem más, mint az eddigi Régió 2007 Kft. szolgáltató.

Kérdésünkre, hogy megvitatásra került-e a kormánynak azon rendelete, melynek értelmében az önkormányzatok kikerülnek a rezsicsökkentés védelme alól, így a jövőben ők is piaci áron kapják az energiát, a következő választ kaptuk: – A bizottsági ülésen felmerült; hogy ez adott esetben mekkora többletköltséggel járhat az eddigi normatívához képest. Jelenleg erre nincs pontos szám, de ahogy eddig is, megvizsgáljuk minden oldalról a kérdéskört, és megkeressük a lehető legjobb megoldást. Megoldjuk, ahogy eddig is mindent.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában