92 éves rekorder

2022.05.06. 11:30

Gyönyörű zuhanással felhőkön át - Pozsonyi Imrét köszönötték Börgöndön

Csütörtökön köszöntötték Pozsonyi Imrét a repülőtér új hangárjában. Ő egyike azoknak, akik hatvan éve, 1962. május 5-én egy Malév Il-14-es fedélzetén egy rekord beállításáért emelkedtek fel a ferihegyi légikikötő betonjáról.

Tihanyi Tamás

Népes társaság gyűlt össze a jeles, szám szerint a hatvanadik évforduló apropóján

Forrás: Simon Erika / ÖKK

A repülőgép a felhők közé emelte a jelenleg 92 éves, Székesfehérváron született és sokáig ott szolgált Pozsonyi Imrét, aki ma is a koronázóvárosban él, Aradi Andrást, az ugyancsak székesfehérvári Bakos Istvánt, H. Nagy Imrét, Kovács Györgyöt, Miklós Lászlót, Mészáros Józsefet, Rónai Mihályt és Szabó Pált. Gépelhagyás után másodpercenként 75-80 métert zuhantak, 120 másodperc után nyitottak ernyőt. A végrehajtott magassági csúcsbeállítás 8070 méter volt, amivel megdöntötték az addigi magassági rekordnak számító 6270 métert. Az évforduló napján, május 5-én, csütörtökön az Albatrosz Repülő Egyesület börgöndi otthonában, az új hangárépületben köszöntötték a legendás csapat egyetlen olyan tagját, aki még mindig közöttünk lehet: Pozsonyi Imrét várták a repülőbarátok a létesítményben.

– Én 1930-ban láttam meg a napvilágot, nagyon szerény körülmények közé születtem, de azért szép gyermekkorom volt – emlékezett Pozsonyi Imre egykori ejtőernyős oktató, a csoportos magassági ejtőernyős ugrás rekordere, a korábban Székesfehérváron állomásozó ejtőernyős zászlóalj egykori katonája. – Többnyire a Szőlőhegyen, a Bányató környékén töltöttük a szabadidőt, ott tanultam meg úszni, és ott láttam meg először az ejtőernyős leventéket, akik a legmagasabb sziklákról ugráltak be a vízbe. Csodáltuk, majd felbátorodtunk és utánozni kezdtük őket. Aztán jött a világháború és utána a nehézségek. Ipari tanulónak mentem, közben bekapcsolódtam a sportejtőernyőzésbe, majd később katonának jelentkeztem.

Pozsonyi Imre jó kedéllyel idézte fel emlékei
Forrás: Simon Erika / ÖKK

Ez 1950 októberében történt, Imre bácsi Kaposvárra vonult be, ott lett az akkor újonnan megalakult ejtőernyős zászlóalj katonája.

– Taszáron voltak az első ugrások, ezer méterről én is akkor ugrottam először. Jól emlékszem, egy tavaszi hózápor söpört végig a repülőtéren, s miközben ereszkedtünk, alattunk a napsütésben csillogott a hó… Gyönyörű pillanat volt. Aztán jött a többi. A zászlóalj 1951-ben önálló lett és akkor települtünk át Székesfehérvárra, a táci repülőtérre. Szerencsém volt, hiszen ezzel így hazakerültem.

 

Folytatódott a kiképzés, ugrottak fegyverrel, fegyver nélkül, egyedül és szakaszkötelékben, gyakorlatoztak, még vízi átkelést is végrehajtottak a Balatonon. Gyakoroltak még két-három kilométer hosszúságú kötelékekből való ugrást is. Pozsonyi Imre háromszor jött le mentőernyővel, egyszer azután, hogy a nagy kupolája szétszakadt fölötte, a 63 négyzetméternyi felületből 10 négyzetméter. De mind a háromszor törés nélkül megúszta a dolgot. Aztán jött a rekordugrás.

– Először barokamra-vizsgálaton vettünk részt, abban az adott magasságnak megfelelő nyomást tudtak előállítani. Miután megfeleltünk, utána meg kellett tervezni és beszerezni a felszerelést, például az oxigénkészülékeket, amely 10-15 percre biztosította az oxigént – idézte fel Pozsonyi Imre. – Aztán egy jó ideig még a fedélzeti oxigént használtuk a repülőgépen, hogy ne pazaroljuk a saját készletünket. Amikor elértük az ugrási magasságot, egymás után, szinte belehasalva a levegőbe hagytuk el a gépet. Nagyszerű volt a látvány, megtörtént a felhőáttörés, 5-6 másodpercig felhőn zuhantunk át, de mindig figyeltük egymást, nehogy összeütközzünk. Aztán 120 másodperc után nyitottuk az ernyőket, ehhez stopperórát és magasságmérőt használtunk. Én a magasságmérőmet még a dunaújvárosi hangármestertől kaptam, egy sérült Ifjúság vitorlázógép műszere volt, belevarrattam egy erős vászontokba. Azon a napon 800-on nyitottam, valamivel később robbant be a kupola, nyílt ki teljesen az ejtőernyő.

Sikeresen, szépen értek földet Nyíregyházánál. Teltek az évek, Pozsonyi Imre elsőként kapta meg az aranykoszorús, kétgyémántos ejtőernyős oklevelet. Ez azt jelentette, hogy ő a legjobb, és ez nem is lehetett másként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában