Frissen Fejérből

2022.03.22. 07:10

Ismét megteltek az ablakok Szabadbattyánban

Újfent „beöltöztették” a település művelődési házának ablakait egy játék kedvéért.

Déri Brenda

Március végéig várják a megfejtéseket a szervezők

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Korábban, még év elején volt példa arra, hogy a magyar kultúra napja alkalmából mesefákkal díszítették fel a Móricz Zsigmond Művelődési Ház ablakait a településen. Akkor az volt a játékban részt vevők feladata, hogy kitalálják a fákba rejtett meséket. Ez után néhány héttel tartottak a községben egy retró vetélkedőt, mely során a jelentkezőknek egykori újságokban szereplő embereket kellett megnevezniük, retró logókat, régi reklámfilmekben szereplő márkákat, termékeket kellett felismerniük. Nos, úgy tűnik, ez a két verseny olyannyira megtetszett a helyieknek, hogy most e kettő tematikát ötvözték a szervezők – és kitalálták a legfrissebb díszítést. Így ismét különlegessé váltak az ablakok, ám ezúttal nem mesefákkal, hanem fényképekkel és kérdéssorokkal. 

A Retró Vetélkedő névre hallgató megmérettetés 10, 20, 30 vagy akár 40 évvel ezelőttre kalauzolja vissza a játékosokat. Az egyes képek alatt olyan feladványokat kell megfejteniük, mint hogy mennyibe került egy fagylalt, a tej és a kenyér az 1980-as években, vagy hogy mi a neve a cicalányoknak a Frakk, a macskák réme mesében. De olyan kérdés is akad, amelyben meg kell válaszolni, hogy mi lehet egy régi film címe. Ehhez segítségül kiragadtak egy filmjelenetet. A tippeket, megfejtéseket március 31-ig várják a szervezők, ezeket a művelődési ház postaládájába kell bedobni névvel és elérhetőséggel egyaránt ellátva. A szerencsés nyertes az eredményhirdetést követően egy retró csokoládécsomaggal lesz gazdagabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában