Szűz Mária ünnepe és a béke világnapja

2022.01.01. 15:06

Spányi Antal: Idén is Isten terve szerint éljünk!

Az újév első napján a Szent Imre templomban Spányi Antal megyés püspök tartott szentmisét.

Tihanyi Tamás

Spányi Antal megyés püspök a lélekről, a lélekhez szólt az est megnyitóján

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Január elsején délelőtt annak emlékére mondta el homíliáját a székesfehérvári egyházmegye főpapja, hogy ez a nap a Boldogságos Szűz Mária ünnepe és a béke világnapja. Spányi Antal elbúcsúztatta a mögöttünk hagyott évet, szavaival előre tekintett a jövőbe, amikor arról beszélt, hogy nem könnyű túljutni a változásokon, de az idő múlása segít más távlatokba helyezni életünk legfontosabb dolgait. Azt tanácsolta, hogy múltbéli döntéseink közül ismerjük fel, melyik vitte előrébb az életünket. Élhetünk másképpen, ahogy eddig éltünk, de az is Isten akarata szerint való legyen, mindig erősödjön bennünk a Mennyei Atya szándéka, velünk való terve. A püspök arra emlékeztetett a zsúfolásig megtelt Szent Imre templomban, hogy Szűz Márián keresztül jutunk el mi is Jézushoz, Szűz Mária életében is beteljesült Isten terve. Az újévi mise végén a megyés püspök imádkozott a békéért, megáldotta a jelenlévő hívőket, és arra biztatott, hogy megújult energiával induljunk el az új esztendő felé. „Mindnyájunk életét Isten áldása kísérje ebben az új esztendőben is!”, fogalmazta meg kívánságát Spányi Antal. 

A béke világnapját VI. Pál pápa kezdeményezésére 1968 óta ünnepeljük minden év első napján. Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon.

 

Vezető képünk archív fotó!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában