Frissen Fejérből

2021.10.08. 10:00

Nem egyenesedik ki a kanyargós útpálya Bodajk és Csurgó között

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok az egyre gyarapodó község és a fiatal város között kanyargó úttesten. A vonalvezetés marad, de az útburkolat megújul és biztonságosabbá válik.

Palocsai Jenő

A külső ívekre kerékvetőket építenek ki

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nem túl hosszú, viszont szinte szerpentinszerű, kacskaringós út köti össze Bodajkot és Fehérvárcsurgót. Nem kifejezetten a vonalvezetése rejti a veszélyeket, hanem az út felülete, illetve a padka minősége.

A Magyar Közút Fejér Megyei Igazgatóságának megbízásából a kivitelező a Swietelsky Magyarország Kft. így információnk szerint az utóbbi a napokban már át is vette a szóban forgó munkaterületet, vagyis a 8204. számú Fehérvárcsurgó–Bodajk összekötő út teljes hosszát, illetve az ehhez kapcsolódó belterületi szakaszokat.

A külső ívekre kerékvetőket építenek ki
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A bruttó 350 millió forintos felújítás a Magyar falu program keretében valósul meg, vagyis hazai finanszírozásból és maga az út bontási és javítási munkálatai október közepén kezdődnek. Temesvári Krisztiánt kérdeztük a részletekről. Fehérvárcsurgó polgármestere elmondta: – A felújítás alkalmával új burkolatot kap az úttest a Fehérvárcsurgó, Dózsa Gy út. 26. előtti területtől egészen Bodajk első utcájának, az Arany Jánosnak a csatlakozásáig.

Nem csak ezen belterületi részeket érinti a felújítás, tudtuk meg a településvezetőtől, ugyanis megújul a Guttamási elágazás, és új alapot kap az abban található buszöböl is. A felületi vizek elvezetése is része a tervnek, így kiváltják a rossz hídbejárókat, átereszeket. Az út menti árkot is kitisztítják, és a biztonság növelése érdekében az élesebb kanyarok külső ívére kerékvetőket építenek ki a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában