Frissen Fejérből

2021.10.01. 07:00

Biciklivel a Balatonig – Jelentős fejlesztésnek örvendhet Etyek

Csütörtökön adták át a Budapest–Balaton-kerékpárútvonal első szakaszát a településen. Az ünnepségen Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere mondott beszédet.

Déri Brenda

Két keréken is hosszú kilométereken át vezet most már az út

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A település közlekedési hálózata igen komoly fejlesztésen ment keresztül a Pannónia Szíve program keretén belül. Elkészült ugyanis annak a kerékpárútnak az első szakasza, mely hamarosan lehetőséget ad arra, hogy a fővárostól egészen a Balatonig letekerjenek a lelkes kerékpárosok. Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos köszöntőbeszédében elmondta, hogy 2015-ben, amikor elkezdték formálni a Pannónia Szíve programot, már akkor a terveik között szerepelt, hogy Etyek ne csak a borászat turisztikai központjának szerepét töltse be a térségben. Ekkor döntötték el, hogy a Budapest–Balaton-útvonal érintse a nagyközséget.

Két keréken is hosszú kilométereken át vezet most már az út
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Most, az első szakasz elkészültével szépen kirajzolódni látszik az általunk megálmodott kép. Bízom abban, hogy mielőbb elkészül a biatorbágyi szakasz is, melynek nyomvonala már tervezés alatt áll, és akkor Budapestről Etyekig valóban el tudnának jutni a kerékpárosok. Hálás köszönet a kivitelező cégnek, illetve a szakembereknek, akik lehetővé tették, hogy most itt állhassunk az újdonsült útvonalon – mondta Tessely.

Az átadóünnepség végül egy szalagátvágással zárult, majd ezt követően az új kerékpárút használatbavételére invitálták az esőtől nem megriadt megjelenteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában