2021.09.25. 07:45
Négy évtized után végre átadták az utat, amely összeköti Nagyveleget a világgal
Átadták azt a több mint ötkilométeres utat, ami összeköti a bakonyi települést a világgal és a járási központtal is.
A nagyvelegiek számára igen fontos a most elkészült útfelújítás Fotó: Palocsai Jenő
Pénteken délelőtt gyűltek össze kivitelezők, megyei és országos vezetők, hogy átadják azt az utat, ami évtizedek óta új burkolatra vár. Közel fél évszázada készült az a makadámút, amin jártak a község lakói. Most felmarták a régi utat, hogy helyén fekete aszfaltos út kanyarogjon Tímárpuszta és Nagyveleg felé, át a kilométereken át záróvonalas szerpentineken.
Az átadó ünnepséget Molnár István, a Magyar Közút Fejér megyei igazgatója vezényelte le. A vezető elmondta:
– A régi makadám út 1974-ben épült, azóta csak állagmegóvás volt. Mindent felmartak a szakemberek, majd négycentis kopóréteggel látták el az utat. Emellett elkészült valamennyi felszíni vízelvezetés is.

Az eseményen Törő Gábor országgyűlési képviselő hangsúlyozta: – A Magyar falu program éppen arra való, hogy növelje a vidék lakosságmegtartó képességét. Nagyvelegen tíz éve még tíz eladó ház is volt a faluban, most az utolsó vevőre váró ingatlanról is lekerült a hirdetőtábla.
Molnár Krisztián megyei közgyűlési elnök részletekkel is szolgált, mint mondta: – Több mint öt kilométer hosszan újult meg az útpálya, 802 millió forintból, és mindent elkövetünk a folytatás érdekében. – A jövőben a Mór-Zirc összekötő szakaszt is meg akarjuk valósítani, ami kimondottan ehhez az úthoz csatlakozik, így a munka úgy 350–400 milliós beruházással folytatódik.
Kosárszki József polgármester a lakosok nevében köszönte meg az új utat. Mint elmondta, minden lakos már most érzi ennek előnyét, és bíznak abban, hogy gazdaságilag és közösségi szinten is lesz hatása a fejlesztésnek.