Frissen Fejérből

2021.08.04. 11:16

Velence kontra EFOTT: hallgatott a város az EFOTT-ra, a fesztiválszervezők pedig ígéretet tettek

Velence feloldotta a tilalamat, újra járható az Evezős út. A megegyezés megszületett.

S. Töttő Rita

Velence, 2017. július 15. Fiatalok az Egyetemisták és Fõiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Velencén 2017. július 14-én este. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Tájékoztatást adott ki Velence önkormányzata azzal a tárgyalással kapcsolatosan, melyet az EFOTT szervezőivel folytatott hétfőn. E szerint a város önkormányzatának képviselői és az EFOTT fesztivál szervezői „az elmúlt napon mindenki megelégedésére közös, kompromisszumos megoldásra jutottak, amelynek értelmében a Sukoróban rendezett fesztivál Velence irányából is megközelíthető lesz. Az előzetesen lezárt Evezős utat Velence Önkormányzata megnyitotta, így az újra rendelkezésre áll a gyalogosok és kerékpárosok számára, továbbá a teherforgalom is ezt a nyomvonalat fogja használni. A személygépjárművel érkezőknek az M7-es autópályán a pákozdi lehajtót érdemes választaniuk – itt hamar meg tudják közelíteni a Sukoró Szabadstrand félszigetet, ahol a szervezők ingyenes és szabályos parkolási lehetőséget biztosítanak. Innen folyamatosan közlekedő buszok szállítanak be a fesztivál területére. A megegyezés következtében a rendezvény szervezői növelik mind a forgalomirányítással, mind a parkolással foglalkozó csapatok létszámát. Budapestről a vonat Kápolnásnyékre szállítja az Efottozókat, ahonnan fesztiválbusz viszi őket a rendezvényre.”

Hogy mindenkinek jó legyen

A fesztivál és az önkormányzat közös nyilatkozata szerint „a stáb igyekszik a lehető legnagyobb mértékben ügyelni a tisztaságra, Sukoró és Velence városában egyaránt, és ugyanerre kéri a látogatókat is. A fesztivál területén kívüli úgynevezett vonulási utakon az eddiginél is több szemetesedényt, illetve mobil illemhelyiségeket helyeznek el, és azok tisztításáról folyamatosan gondoskodnak, amiképpen a környéken történő szemétszedésről is. Ezenkívül a szervezők idén is határérték alatt tartják a zajszintet, és mindkét település önkormányzatának honlapján közzéteszik azt a telefonszámot, amelyen az esetleges kellemetlenségeket a lakosok jelezhetik.” A közös nyilatkozatot a szereplők azzal zárják, bíznak benne, hogy a megegyezés, amelynek során az EFOTT vállalta az esetleges zavaró hatások csökkentését, Velence Város Önkormányzata pedig a fesztivál sikeres, gördülékeny lebonyolításában való közreműködését, kölcsönös elégedettséget eredményez a fesztiválozók, illetve a környék lakosai számára egyaránt.

Előzmények:

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/megszolalt-sukoro-az-efott-kapcsan-5162981/

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/akadalyozo-tenyezok-velencen-5161346/

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/leul-targyalni-az-efott-es-velence-a-kozuti-akadaly-komolyabban-erinti-a-szervezoket-mint-gondoltak-5159600/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában