Frissen Fejérből

2021.08.15. 11:39

Dübörgött a színpadon a „Ria, Ria, Hungária” Flo Rida sukorói koncertjén

Az EFOTT fesztivál fellépőinek egyik legnagyobb húzó neve az utolsó napon kapott helyet az első számú nagyszínpadon.

feol.hu

Fotó: feol.hu

A nézőtér csordultig telt, rengeteg fiatal várta a koncertet, mialatt még a Himnuszt is elénekelték. Egy gyufaszálat alig lehetett volna leejteni a bulizók között, strandlabdát dobáltak, sokan a párjuk válláról tombolhattak. A legszerencsésebbek pedig még a színpadra is feljuthattak. Először még csak pár lány élvezhetett végig egy dalt az amerikai rap óriással, aki még a dalba is bevonta őket, mindegyikőjük kapott lehetőséget a mikrofonnál.

Fotó: feol.hu

Kicsivel később azonban még több embert hívott fel magához, és együtt kántálták, hogy „Ria, Ria, Hungária”, a nemzeti zászlónkat lobogtatva. Minden pezsgőlocsolás és rózsaszál dobálás ellenére azonban nem volt teljesen felhőtlen az öröm. Valamiért Flo Rida nem tudta teljesen elhelyezni magát térben, Sukoró helyett temérdek alkalommal hangzott el a szájából, hogy Budapest. Ennek ellenére biztosan emlékezetes marad minden résztvevőnek a koncertje, megdolgozott érte.

Kapcsolódó cikk:

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-mentok-szempontjabol-bekesen-zajlott-az-efott-5195858/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában