Frissen Fejérből

2021.06.07. 17:30

Terítékre kerültek a magyar vidék ízei Felcsúton

A Nyúl és a fácán tánca, Őrségi ízkaland, Muflon a vadonból, Kárpátok, zengjetek! – néhány fantázianév a szombati országos szakácsversenyről. A megújuló magyar gasztronómia jegyében mérték össze tudásukat az Egy a természettel! jelszóval a helyszínen.

Zsohár Melinda

A frissen készült vadételek menüsorát közönség előtt kóstolja a szakmai zsűri az iskola aulájában felállított asztalnál Fotó: Noviczki Norbert

Fotó: THE MOMENTHUNTER

A Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola harmadszor vállalta a házigazda szerepét a Magyarország étele versenyen az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesület és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével. Az ötletgazda Asztalos István szakács és szakíró volt, előzsürizés után tizenkét csapat főzött Felcsúton, vadakat, magyar alapanyagokat kellett felhasználniuk a versenyzőknek. Bányai György, az intézmény igazgatója köszöntötte a résztvevőket, a rendezvényen megjelent Rétvári Bence parlamenti államtitkár. Csuta Zsolt és Zimmermann Imre letenyeys tanárok Vértesi trófea, a csákberényi Ortó Gyula és Roncsák Norbert Fejéri szénégetők vadpecsenyéje fantázianevű ételsorukkal versengtek a megyéből.

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A felcsúti Letenyey Lajos Középiskola házigazdaként immáron harmadszor szolgált igényesen felszerelt konyhájával helyszínként a versenyhez. A rövid idő alatt szakmai hírnevet szerzett intézményben a többi között cukrászokat és szakácsokat képeznek, neves séfek tanítják a jövő gasztronómus nemzedékét. Ezúttal ünnepi hangulat jellemezte a nagyon is „munkás” szombati napot, ahol tizenkét előzsűrizett csapat mérte össze tudását, s készített egyedi ételeket a megújuló magyar konyha jegyében. A határon túli magyar vidékekről is érkeztek versenyzők az elszakított tájak kiváló ételeit reprezentálandó szándékkal.

A határon túli magyar vidékekről is érkeztek versenyzők

A zsűri tagjai országosan elismert szakemberek voltak, akik napi munkájukban sem szakadtak el a vendéglátástól, saját üzletükben, éttermekben, szállodákban dolgoznak, öregbítik a magyar konyha hírnevét. Megjárták a világ gasztroversenyeit, kitüntetések birtokosai, s érzelmileg is elkötelezettek a hazai gasztronómia iránt.

Varga Károly zsűrielnök olimpiai és világbajnok mesterszakács, a kecskeméti 48 Étterem séfje hangsúlyozta, hogy az ezúttal versengő, valóban „drámai”, művészi kivitelezettségű ételek elkészíthetőek akár otthon is, egy jól felszerelt konyhában. Természetesen a jó alapanyagok és a rutin szükséges hozzá, erősítette meg véleményét a Letenyey-iskola séf-tanára, Kocsonya Kálmán, Venesz-díjas mesterszakács.

A frissen készült vadételek menüsorát közönség előtt kóstolja a szakmai zsűri az iskola aulájában felállított asztalnál
Fotó: Noviczki Norbert

A konyhában negyedóránként kezdték meg a főzést a két-három fős csapatok, hogy az ételsort azonnal kivihessék az iskola aulájába a hosszú asztalnál helyet foglaló szakembereknek. Elegancia, mértéktartás, visszafogottság – filmszerű látvány volt a nyilvános kóstolás. Stílusosan minden érintett a fehér szakácskabátot, s a jellegzetes magas sapkát viselte, a szakemberek ezzel fejezték ki összetartozásukat, s az ügy szolgálatát.

Magas szakmai tudás

A tizenkét hazai és az erdélyi, délvidéki, felvidéki magyar csapatok elképesztő fantázianevű ételsorokat prezentáltak, egyesítették a hagyományt, az újdonságot, a humort és a lelkesedést a magas szintű szakmai tudással! A vendéglátóipari iskolák is versenyeztek, nekik ötfogásos menüsort kellett elkészíteniük, kizárólag magyar alapanyagokból, ám a modern gasztronómiai szellemiséggel áthatott tálalásban és formában. A dupla arany helyezést a békéscsabai Zwack József Technikum diákjai kapták meg, a letenyeysek ezüstéremmel gazdagodtak. Varga Károly leszögezte: csupán nüansznyi különbségek voltak az egyes ételek között, magasan teljesítettek a diák és a felnőtt versenyzők. Végül bográcsban főtt kunsági birkapörköltet tálaltak fel a kifinomult vadételek után záróakkordként, versenyen kí­vül.

 

Eredményhirdetés

Az eredményhirdetést a Puskás Akadémia sport- és konferencia-központjában tartották, a moderátori tisztet a neves délvidéki katolikus pap, Paskó Csaba szakács és szakácskönyvíró töltötte be. A Magyarországon élő szlovák énekes, Peter Sramek fellépett egy dallal, Asztalos István szervező és ötletgazda könnyeivel küszködve köszönte meg a magas szintű szakmai jelenlétet, s a támogatók hozzájárulását.

Igazi magyar ízek, ínyencségek kerültek terítékre Fotó: Noviczki Norbert

A pontozás alapján a felvidéki Párkány (Szlovákia) Tűzről pattant menyecskék nevű kéttagú csapata nyert: Bottyán Szilvia és Ferner Valentina Nagyerdő mesés mágiája fantázianéven tálalt fel baconbe göngyölt vaddisznósüldő-karajfilét vargányás kolbásztöltelékkel és berkenyés almamártással, ropogós szőgyéni savanyúkáposztás buborékkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában