Frissen Fejérből

2021.06.06. 11:30

Átadták a csákvári óvoda udvarán újonnan épült műfüves pályát

Úgynevezett grundpályával, azaz egy 12-szer 24 méteres műfüves pályával bővült a település, amelyet péntek délután hivatalosan is átadtak a Mese-Vár Óvoda Szabadság téri tagintézményénél.

Borsányi Bea

Az apró futballistapalánták a szalag átvágását követően pályára vonultak, és rúgni kezdték a bőrt

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A létesítmény a Magyar Labdarúgó-szövetség évekkel ezelőtt útjára indított országos pályaépítési programjának keretében valósult meg, amelyben Csákvár korábban nem pályázott. Pedig, mint tudjuk, nagyon is komoly futballélet zajlik a településen – az Aquital Csákvár csapata jelenleg a másodosztályban vitézkedik. Igaz, a nemrégen lezárult bajnokságban nem túl acélosan szerepeltek, éppen csak bent maradtak a Merkantil Bank Ligában. Ám a pénteki esemény nem erről szólt.

Az apró futballistapalánták a szalag átvágását követően pályára vonultak, és rúgni kezdték a bőrt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az avatási ünnepségen Schneider Béla, az MLSZ Fejér megyei igazgatója elmondta, jelen pályázatban a két megyei jogú város kapott lehetőséget műfüves pályák építésére, ám mivel maradtak szabad helyek, így hat más településen – Seregélyesen, Csóron, Csákváron, Sárbogárdon, Szabadbattyánban és Sárszentmihályon – is létesülhettek pályák. Ám minden esetben olyan helyeket választottak, ahol aktív labdarúgóélet folyik. A szövetség a projekt költségeinek – a mintegy 15 millió forintnak – 90 százalékát támogatta, az egyes települések önkormányzatainak a fennmaradó 10 százalékot kellett biztosítaniuk.

 

Illés Szabolcs polgármester az eseményen arról beszélt, hogy a jövő nemzedékének szóló beruházások mindig fontosak, a sport pedig kiemelten az, hiszen köztudottan részét képezi az egészséges életmódnak; a csapatsportok ezenfelül a közösségépítéshez is hozzájárulnak. Mindezt a Videoton korábbi, 95-szörös válogatott hátvédje, jelenlegi pályaedzője is megerősítette, aki edzőtársával, a 42-szeres válogatott Torghelle Sándorral együtt vett részt az átadón. A jelen lévő apró futballistapalánták a szalag átvágását követően edzőjük, Süti bácsi vezetésével fel is vonultak a pályára, és nagy örömükre a minimeccsbe beszállt a két korábbi játékos is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában