döntő

2021.05.15. 09:00

Törd meg a csendet! – A Fame castingjának végső döntője zajlik vasárnap

Éppenhogy véget ért a második forduló, már arról számolhatunk be: ezen a hétvégén itt a döntő!

Szanyi-Nagy Judit

Törd meg a csendet! Ezzel a címmel hirdette meg a Vörösmarty Színház a Fame-castingot még áprilisban. A megmérettetésre csaknem 350-en jelentkeztek.

Az első fordulóban egy videós castingon kellett helyt állniuk a jelentkezőknek, majd a zsűri személyesen vizslatta és hallgatta meg a fiatalokat, akik közül végül ötvenegy főre mondtak igent.

A második fordulóban közel harmincan mutatták meg tudásukat a Molnár G. Nórával és Horváth Csabával kiegészült – amúgy Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Kéménczy Antal és Rovó Tamás alkotta – zsűrinek.

„A versenyzők most is felkészültek voltak, mindenki tehetsége legjavát igyekezett adni. Volt, aki hangszeres tudását is megcsillogtatta, volt, aki a hangjával varázsolt, és voltak szép számmal, akik a teret táncolták be” – emlékeztet a színház sajtóközleménye, amelyben arról is szó esik: az ominózus második fordulóról szóló összefoglalót május 15-én, szombaton nézhetik meg 19.40-től a Fehérvár Tv műsorán.

Az ítészek a két fordulóból 35 fiatalt választottak ki – ők azok, akik május 16-án, vasárnap a döntőben mérhetik össze tudásukat. A Fame – A hírnév ára című musicalt a tervek szerint ősszel mutatják be Hargitai Iván rendezésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában