vasalatlan marad a fal?

2021.05.17. 17:30

A tervek szerint via ferrata épülne a Csóka-hegyen, de vannak, akik ezt ellenzik

Egy vállalkozó drótkötelekből, létrákból és egyéb falmászásra alkalmas eszközből via ferratát, vagyis vasalt utat akar a Vértes móri lejtőjén építeni, ám azt a természetvédők ellenzik, sőt, kampányt indítottak a terület érintetlenségének érdekében.

Palocsai Jenő

Még sok időnek kell eltelnie, mire a természet visszaveszi, ami az övé volt Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Régóta érlelődik egy gondolat, mely szerint a Mór és Csókakő között félúton található, tájseb alkalmas lenne egy vasalt út telepítésére. Valaha itt fehér követ fejtettek ki a hegy oldalából, méghozzá akkora menynyiségben, hogy a 81-es főútról is könnyedén észre lehet venni. A Vértes Alpintechnika Kft. tapasztalt ezen a téren, így még tavaly megkezdődött a terület felmérése és a leendő pálya, illetve különböző nehézségi fokozatú pályák tervezése. Azóta már be is adta engedélyeztetésre a kivitelezést végző cég az ehhez szükséges terveket, dokumentumokat, ám idén, még április legvégén elindult egy kampány az építés ellen.

Nem végeznek munkát a védett madár költési időszakában

A Völgy-Híd Természetvédelmi Alapítvány egy minden részletre kiterjedő blogbejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy a vasalt út építése milyen természeti katasztrófákat idéz, illetve idézhet elő. A közösségi oldalon terjesztett információk szerint az emberek a pandémia alatt még inkább megtapasztalhatták, hogy mennyire fontos az erdő, és hogy mennyire sérülékeny a természet, illetve hogy milyen hatással van ez egyes állatfajok élőhelyére. A bejegyzés nemcsak a vasalt út tervezését ellenzi, hanem már azt is, hogy egy gyakran látogatott rendezvényterület működik a fehér kőfejtő tövében.

Az alapítvány szerint az erdőben, a megmaradt élőhelyfoltokat több veszély is fenyegetheti a kirándulókon túl.

Egy közülük ugyancsak a szabadidő eltöltésével kapcsolatos, de túracipőnél bonyolultabb előkészületeket igénylő via ferrata. Az előzetesen felszerelt létrákból, lépcsőkből, hidakból és fémkábelekből álló pályarendszer elveszi az egyébként is alacsony egyedszámmal bíró bajszos sármány élő-, illetve fészkelőhelyét, sőt legalább négy védett virágzó növény is a múlté lesz, ha majd elkészül a mászófal. Megkerestük Kovács Tamást, a via ferratát építő cég tulajdonosát.

Még sok időnek kell eltelnie, mire a természet visszaveszi, ami az övé volt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Annyi pontosítást mindenképpen szeretnék tenni ezzel kapcsolatban, hogy a bajszos sármány nem fog kipusztulni. A teljes hazai állomány 400 és 700 pár közé tehető, így tehát úgy 1000-1500 bajszos sármány él ma Magyarországon, viszont az említett helyszínen, a rendelkezésünkre álló adatok szerint bizonyított fészkelés nincsen, még ha esetleg néhány egyed fel is bukkanna ott – mondta, majd hozzátette: – Az a petíció, illetve az az információ, ami megjelent az interneten, védett növényeket is említ a madarak mellett, ám a közreadott fotókon szereplő négy feltüntetett védett növény közül kettő nem is él a bányaudvar területén. Tehát nem helyes információkat tettek közzé, illetve néhol csúsztatások vannak a szövegben.

Felmérés, hatástanulmány

A leendő kivitelező cégnek saját eljárásrendje van, ami alapján, ha valamilyen helyszínen via ferratát szeretnének létesíteni, ott előzetesen biológus segítségével felmérést készítenek az adott helyszín növény- és állatvilágával kapcsolatban. Ennek megfelelően erről a helyről is készült ilyen felmérés és egy hatástanulmány is. Az adatokat elküldték a terület kezelőjéhez, valamint a Kormányhivatal Természetvédelmi Osztályára. A címzettek a dokumentumokat megismerték, elolvasták és április legvégén bejárást tartottak a helyszínen. A szemle során abban állapodtak meg, hogy az engedélyezésre beadott terveket kiegészítik egy pontos nyomvonalleírással, figyelembe véve a területen lévő védett növények előfordulási helyét.

A Völgy-híd bejegyzésében a következő is szerepel:

– 2020 tavaszán teljesen illegálisan, az „úgyis megkapjuk rá az engedélyt” elvét követve elkezdődött itt egy via ferrata építése. A kőfejtőről pillanatokon belül eltüntették az ott spontán megjelent fásszárúakat. Akkor még egy bejelentést követően megállt a folyamat, bár már lehetett sejteni, hogy az engedély birtokában a beavatkozás folytatódni fog. És az engedély ezekben a napokban meg is érkezett, elhárultak az akadályok, írja a blog.

Kovács Tamás ezt az állítást cáfolta: – Az engedélyezés még csak folyamatban van, de a védett növények helyét szinte centiméteres pontossággal behatároltuk és ezek tudatában jelöljük ki a rögzítési pontokat a sziklán.

A bajszos sármány ügyében a vasaltút-szakértő azt a megnyugtató választ adta, hogy bár bizonyítottan nem fészkel ott ez a madár fajta, de ettől függetlenül nem végeznek munkát a védett madár költési időszakában, ezért, ha korábban lesz meg az engedély, akkor is csak augusztus elején kezdik el a munkát. Mivel a teljes kiépítéshez kell két-három hónap, legkorábban szeptemberben vagy októberben lesz meghódítható a pálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában