Koronavírus Fejérben

2021.04.27. 11:30

Hol tervezhetünk nyaralást?

Tavaly csak bizonyos, addig nem ismert szabályok betartásával nyaralhattunk. Mire számíthatnak azok, akik idén üdülni szeretnének?

Baráth Eszter

A hazai szálláshelyek tekintetében nem várható nagymértékű áremelkedés, szemben a külföldivel

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

2020 novembere óta a hazai szállodák csak üzleti, gazdasági, sport vagy oktatási céllal érkező vendégeket fogadhatnak. A legújabb rendelet szerint a négymilliomodik védőoltás első dózisának beadásával újabb lépcsőhöz érkezik a védelmi intézkedések feloldása, ami a szállodákat is érinti. Eszerint a meghatározott szám elérésétől a hotelek fogadhatnak védettségi igazolvánnyal rendelkező pihenni vágyó vendégeket, valamint gyermekeiket. Egy székesfehérvári utazási iroda tájékoztatása szerint a szállodába való belépéskor lehet ellenőrizni a védettségi igazolványokat, hiszen az azon szereplő QR-kód leolvasásával láthatóvá válik az első és a második oltás beadásának időpontja is.

Magyarországi szálláshelyek

Az utazásszervező szerint a magyarországi szálláshelyek jelentős része – legyen az magánvállalkozás, kisebb panzió vagy szállodalánc – megtépázódott a bezárás miatt, de vannak olyanok is, amelyek csőd miatt ki sem tudnak nyitni. Kiemelte, több olyan szálláshely is van, amely a négymilliós átoltottság után nem tudja azonnal vagy első körben véglegesen megnyitni kapuját, mert nem lesz megfelelő számú személyzete vagy kellően feltöltött rendszere. Ezért várható, hogy május folyamán fokozatosan nyitnak majd a szállodák, így minden esetben érdemes azok saját honlapján tájékozódni vagy telefonon érdeklődni. Az utazási iroda közlése szerint a hazai szálláshelyek tekintetében nem várható nagymértékű áremelkedés, előreláthatólag úgy érzékelik, hogy a tavalyi árak jelentős része érvényes lesz idén is. Ugyanakkor bizonyos helyek esetében tapasztalható lesz árváltozás. Ennek egyik oka, hogy néhány országba egyelőre nem utazhatunk turistaként, ami belföldi irányba tereli a nyaralni vágyókat.

A hazai szálláshelyek tekintetében nem várható nagymértékű áremelkedés, szemben a külföldivel
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A nyitásra irányuló legújabb rendelet szerint a védettségi igazolvánnyal bírók előtt többek között a színházak, a mozik és a strandok is nyitva állnak majd, így a belföldi nyaralás előreláthatólag számukra szinte teljes körben, a kulturális programokat és a kikapcsolódást tekintve akadálymentes lesz.

Külföldi szálláshelyek

Az utazási iroda információi szerint Görögország már meg is erősítette, hogy május 15-től várják a turistákat. Az országban elfogadják az összes vakcinát, akinek viszont nincs védettségi igazolványa, annak negatív PCR-tesztet kell felmutatnia. A magyarok körében az egyik legnépszerűbb nyári úti cél, Olaszország egyelőre nem nyilatkozott. Náluk még nagyon alacsony az átoltottság aránya, ezért vélhetően nem ehhez kötik majd a beutazást. Az országnak azonban nem is feltétlenül van szüksége a külföldiekre, hiszen a tengerpari szálláshelyeken a nyaralók 70 százaléka tavaly is olasz volt.

Horvátország már most is nyitva van a magyarok előtt, ez az egyetlen ország, amely bejelentette, hogy a belépéshez a negatív gyorsteszt is elegendő. Jelenleg nyitva áll Albánia is, amely sem tesztet, sem oltást nem kér a belépéshez. Az utazási iroda tájékoztatása szerint Monte­negróban még kidolgozás alatt állnak a nyitás feltételei. Spanyolországból egyelőre nincs információ. Itt előfor­dulhat, hogy tartományonként eltérő feltételeket szabnak majd, hiszen a hozzájuk tartozó szigetek – mint például Ibiza vagy Mallorca – hozhatnak más-más döntéseket.

A külföldre tervezett vakációk esetében már nagyobb áremelkedéssel kell számolnunk, mivel a forint-euró árfolyam jelentős változáson ment keresztül. Egy magyar utazási irodának természetesen forintban kell befizetnünk az utazás költségét, így 10-15 százalékkal magasabb összeget kell majd fordítani a nyaralásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában