Változik a felnőttképzés

2021.01.10. 11:30

Az utolsó „OKJ-járatok” is elindultak

Akár pályaválasztáson, akár karrierváltáson gondolkodik valaki, az idei esztendőtől megváltozott felnőttképzési körülményekkel kell szembesülnie. A köznyelvbe beépült OKJ, vagyis Oktatási Képzési Jegyzéknek hamarosan még a neve is a múltba vész, s helyette új név, új képzések és rendszerek jönnek.

S. Töttő Rita

A 177 alaptanfolyamot a Szakmajegyzékben kell keresni

Fotó: Illusztráció: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A szakmai vizsgákat legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni

Aki tavaly év végéig nem iratkozott be egy OKJ-képzésre, lemaradt az utolsó „menetrend szerinti járatról”. Ők már csak a felnőttképzéssel is foglalkozó központok iskolarendszeren belüli képzéseire jelentkezhetnek.

A 2020-as év utolsó hónapjai átmeneti időszakot képeztek a felnőttképzésben, hiszen december 31-ig még elindulhattak az utolsó OKJ-képzések, de szeptembertől már az új, iskolarendszerben indított, átfogalmazott, újként engedélyeztetett „tanfolyamok” is helyet kaptak a képzési piacon. Még az utolsó pillanatokban, december végén is sor kerülhetett az első OKJ-s órára, hogy biztosított legyen a régi rendszer szerinti lehetőség. Fejér megyében is számos képzés indult a régi formában az utolsó hónapokban a pénztárkeze­lőtől a számviteli ügyintézőn keresztül a gyógymasszőrig.

A tanulni vágyókban számos kérdés felmerülhetett a téma kapcsán, tekintve, hogy nehéz az eligazodás a lehetőségek között. Kormos Mónika felnőttképzési tanácsadó és szakértő a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta: a felnőttképzés teljes újragondolása történt meg, a folyamat végén pedig megszűnik az OKJ-képzés is. Ebben a formában a szakmai vizsgákat legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni. Mindezzel párhuzamosan azonban a 2020. szeptember 1-jétől, iskolarendszerben indított új képzések már mások, mint a korábbiak: megváltoztak a szakmanevek, illetve több év alatt lehet megszerezni őket. A korábbi több száz szakma helyett idén már csak 177-féle indítható, persze úgy, hogy közben még kifutnak a tavaly év végén indult OKJ-képzések is. Az alapszakmák úgynevezett „részszakmái” azonban iskolarendszeren kívül is oktathatóak lesznek, melyeket mindig a munkaerőpiaci igények generálnak – árulta el a felnőttképzési tanácsadó, hozzátéve, hogy az így induló „szakoktatásokat” is engedélyeztetni kell az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál.

A 177 alaptanfolyamot a Szakmajegyzékben kell keresni
Illusztráció: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A szakmai képzésből egy ingyenes továbbra is

Ahogy azt már említettük, az OKJ mint képzési forma tehát teljesen megszűnik. Az iskolarendszerben induló felnőttképzési tanfolyamokat pedig – a már említett 177 alaptanfolyamot – Szakmajegyzéknek hívják szakmai berkekben. Hogy egy adott tematika szerinti tanfolyam milyen néven indul mostantól a Szakmajegyzékben, abban például az Innovatív Képzéstámogató Központ (www.ikk.hu) fordítókulcsa tud segíteni. Egy példa erre: a korábban „Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző” OKJ-képzés mostantól „Logisztikai technikus” néven fut a Szakmajegyzék rendszerében. A felnőttképzéssel foglalkozó szervezetek, központok, cégek számára azonban egyéb újdonságot is tartalmaz a 2020 végén módosított felnőttképzési törvény, amely főként az adatszolgáltatással kapcsolatos adminisztrációs terhek csökkentését jelenti.

Az OKJ-képzések rövidebb idő alatt ígérnek ugyanolyan értékű képzettséget, mint az iskolarendszerben indulók – ezért is döntöttek sokan úgy, hogy még felszállnak az utolsó „járatokra”. Ám számos előnye van az iskolarendszerben induló felnőttképzéseknek is – mutatott rá a szakember: az alapszakmából kettő, a szakmai képzésből egy ingyenes továbbra is. S noha megeshet, hogy nem egy, hanem több év alatt lehet megszerezni ezeket a képesítéseket, de a képzőközpontok igyekeznek rugalmas, esti tanfolyamokat is szervezni, hogy azok is igénybe vehessék, akik egyébként dolgoznak mellette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában