Szélesre tárnák a kapuit

2020.08.04. 17:30

A fő feladatok ellátása megmarad a Viktóra Rehabilitációs Központban

A tavalyi igazgatóváltással átalakulás kezdődött a Viktória Rehabilitációs Központ életében. A nagy tervek megvalósításáért hárman fogtak össze.

Bokros Judit

Takács Ildikó Krisztina igazgató (balra) és segítőtársai, Máté Krisztián, valamint Böröndi Mónika a központ kellemes udvarán Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

A Viktória nappali részlege 1996-ban nyithatott meg a mozgássérültek támogatásával, az érdekük képviseletével foglalkozó Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete (elnöke Horváth Klára) központjaként. Ez volt az első olyan önálló intézmény az országban, ahol súlyosan mozgássérülteket foglalkoztattak, illetve szolgáltatásokat nyújtottak számukra a rehabilitáció érdekében – derül ki a honlapról.

Sok tartalmas, segítő foglalkozást terveznek

A központ ma több funkciót lát el: biztosít támogató szolgálatot, nappali ellátást, átmeneti otthont nyújt, s lehetőség van tartós bentlakásra is. Az egyesület tagjaként igen sokan veszik igénybe a szolgáltatásokat, a segítséget, de külső érdeklődők is vannak, akik például gyógytornára, masszázsra, fizikoterápiára járnak a Viktóriába.

Tavaly nyáron új igazgató érkezett Takács Ildikó Krisztina – aki 2006 és 2009 között már dolgozott az intézményben – személyében, ezzel pedig elkezdődött egy szemléletváltás.

Erről beszélgettünk Ildikóval és segítőivel, Böröndi Mónikával, a bentlakásos részleg vezetőjével, valamint Máté Krisztiánnal, akit a központ nagykövetének neveznek. Ildikó úgy érezte: miután ő eljött, mintha megállt volna az élet. Minden működik ugyan, de valahogy nem a mai igényeknek megfelelően, s néhány hónapnyi megfigyelés, tapasztalás alapján azt látta, hogy a központ túlságosan zárt, miközben a finanszírozás tekintetében halad a csőd felé. Mert vannak ugyan támogató vállalatok, kapják a normatív támogatást, s a fehérvári önkormányzat is segíti őket, ám a költségek magasak. Ezért is határozta el, hogy jobban meg kell nyílni a külvilág felé, ami pedig anyagi előnyökkel is járhat.

Takács Ildikó Krisztina igazgató (balra) és segítőtársai, Máté Krisztián, valamint Böröndi Mónika a központ kellemes udvarán Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az átalakítás hosszas folyamata lomtalanítással kezdődött, amelynek köszönhetően helyet bérelhetett náluk a Civil Információs Centrum (CICE), valamint egy varrással foglalkozó hölgy. Vannak azonban még kihasználatlan helyiségek, amelyeket úgy szeretnének kiadni, hogy az a bentlakók, a bejárók mellett azok érdekeit is szolgálja, akik nem mozgássérültként jelennek meg náluk olykor-olykor.

Abszolút jó értelemben vett szolgáltatásközpontú intézményben gondolkodnak, ahol akár fodrász, kozmetikus, manikűrös-pedikűrös is helyet kaphatna, kiszolgálva a lakók és mások igényeit Fehérváron. Mindeközben az alapvető feladatellátás megmaradna – fogalmazott Ildikó, aki Krisztiánnal megismerkedve partnert talált elképzelései megvalósításához. Mónika pedig nemrég került a központba, s mivel ő is foglalkozik egészségmegőrző tevékenységgel, össze is állt a csapat.

Máté Krisztián egyik fontos feladata lesz az önkéntesek összefogása.

Rájuk építve szeretnének egy közösséget létrehozni, hogy ne csak alkalmi segítésről legyen szó. Mentor programban gondolkodnak, hogy az önkéntesek lássák, hogyan működik egy ilyen intézmény, és hasznosítani tudják a tapasztalatokat. A jótékonysági nagyköveti munka egyrészt így érvényesül, másrészt pedig ott, hogy Krisztián igyekszik mindenben segíteni, amire a két hölgynek nem marad ideje. Később pedig a természetgyógyász-kineziológus végzettségét hasznosítaná, ennek megszerzése folyamatban van. Mónika a tizennyolc bentlakóért felel, akik mozgáskorlátozottak, vagy egyéb fogyatékossággal is rendelkeznek. Mint fogalmazott: nekik azért lesz előny a megújulás, mert sokkal tartalmasabban tudják majd eltölteni a napjaikat. Helyben vehetnek igénybe több szolgáltatást, hiszen sokan egyáltalán nem mozdulnak ki. Számukra és a nappali ellátásban résztvevőknek is hasznára váló fejlesztő foglalkozásokat ugyancsak terveznek.

A nappali ellátást egyébként úgy szeretnék megváltoztatni, hogy jobban érvényesüljön a komplexitás. Tehát nem csupán a fizikai rehabilitációban segítenének, hanem mentális megerősítést is nyújtanának, bevonva a gondozottat és akár annak családját is. Az egyéni, fizetős gyógytorna mellett lesz csoportos, ingyenes torna is.

A központban alkalmi jelleggel rendezvények is vannak: egyik lakójuknak, Balogh Máriának köszönhetően sok ismert tévés személyiség járt már náluk, de voltak táncos fellépések a Királyi Napok idején, s egyéb zenés műsorok. Ezeket megtartanák – folytatta ismét az igazgató –, aki bocsa klubot is szeretne indítani. A bocsa egy hagyományos rekreációs sportág, amellyel két lakó is foglalkozik a központban. Ezt szeretnék komolyabb szintre emelni, akár oktatni, és majd versenyeken indulni. Terveznek továbbá moziklubot szórakoztató jelleggel, hiszen nem mindenki tud eljárni filmszínházba. Önismereti csoportok, napközis táborok, ismerkedő estek indítása is szerepel az elképzelések között.

Ami az épületet illeti, ott szintén folyamatban van a megújulás: a fűtést távhőre cserélik gázról, mert ez gazdaságosabb. Ildikó hangsúlyozta: más szellemiségben kívánják folytatni a munkát, ám továbbra is a mozgássérültek érdeke az első. Az biztos, hogy az ő részükről is szükség lesz szemléletváltásra, nyitottságra, arra, hogy jól álljanak hozzá a változáshoz, lássák benne a pozitívumokat. Hiszen az számukra előnyökkel járhat, mert tartalmasabban tudják eltölteni a napjaikat, s az igényeikre szabottabbak lehetnek a szolgáltatások. Összességében: a hármas szeretné jobban támogatni az önálló boldogulást, a teljesebb életet, kinek-kinek az állapotától függően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában