Mozgásban maradtak

2020.08.12. 07:25

A Bakonycsernyei Általános Iskola 1963-ban végzett tanulói osztálytalálkozót tartottak

A Bakonycsernyei Általános Iskola 1963-ban végzett tanulói egy osztálykirándulással kiegészített találkozót tartottak a napokban.

Palocsai Jenő

Bár sokfelé sodorta őket az élet, nem feledkeznek meg Bakonycsernyéről Fotó: Szarka Gyula

A találkozó helyszíne Székesfehérvár volt, méghozzá azért, mert többen ott laknak. Közülük egy, Szarka Gyula összeállított egy nem megerőltető programot, ami végig is vezette a megjelenteket, akik, sajnos, az idő előrehaladtával egyre kevesebben lesznek. Most is több régi társat akadályozott betegség a részvételben.

A különleges eseményről Grell József, egykori bakonycsernyei diák számolt be: – A nap a harangjátéknál kezdődött és miután meghallgattuk és gyönyörködtünk benne, elindultunk a központ felé. A történelmi belváros útjait róva, hallhattuk alkalmi idegenvezetőnk előadásait a régmúltban történtekről, de szerencsére egy kis pihenésre is volt lehetőség menet közben. A közel háromórásra sikeredett séta után felkerestük volt tanárainkat, a Fekecs házaspárt, Laci bácsit és Ani nénit. Sajnos csak őket tudjuk köszönteni már – emlékezett vissza a régi diák.

Bár sokfelé sodorta őket az élet, nem feledkeznek meg Bakonycsernyéről Fotó: Szarka Gyula

Mint megtudtuk, a Szentendrei Zsuzsa által tervezett és szervezett találkozó résztvevői szerenáddal köszöntötték volt tanáraikat, akik a Palotai út egyik panelházának erkélyéről meghatódva és könnyezve hallgatták az alkalmi énekkart. A nekik szánt virágcsokrot és az ajándékot a házaspár lánya vette át, vitte fel szüleinek. Ezután átsétáltak a közeli étterembe ebédelni, ahol tovább folytatták a beszélgetést. És hogy ez miről is szólt, nos ami ilyenkor a legnagyobb örömet adja, így szó esett unokákról és persze ezzel szemben sajnos betegségekről is.

Külön nagy öröm volt a Bakonycsernyétől messzire került társak számára a helyben maradottak beszámolója, mely szerint egyre inkább szépül az egykori lakóhely, ami közülük soknak a szülőfaluja is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában