Negyven év tanítói szolgálat után vonul nyugdíjba Tauz Józsefné Piroska

Negyven év tanítói szolgálat után az idei tanév végén nyugdíjba vonult Tauz Józsefné Piroska.

– Nem tudom, hír-e mindez nektek? – firtatja beszélgetésünk kezdetén. – De számomra mindenképpen meghatározó ez a négy évtized.

Piroska valóban szép, tartalmas esztendőket szolgált le a nagylóki iskolában, s mellette másodállásban huszonkilenc évet a kultúrház vezetőjeként és a község könyvtárosaként úgyszintén.

– El sem hiszem, olyan gyorsan repültek az évek – mondja elgondolkozva. – 1980-ban én voltam az iskolában a legfiatalabb pedagógus, 2020-ban meg a legidősebb. Amikor kikerült a főiskoláról, s megérkezett Nagylókra, tudta, nagy feladatot vállal. Azt mondta magának: „A te feladatod, hogy tanító légy, a falu tanító nénije. Mélyen érző, alázattal bíró pedagógus, aki évtizedekre magára vállalja azt a felelősséget, amellyel a felnövekvő nemzedékek oktatása-nevelése jár. Te leszel az, aki megtiszteltetésnek, életen át tartó hivatásnak és nem napi nyűgnek fogja fel a gyermekek nevelését.”

Ilyen pedagógus szeretett volna akkor kezdőként lenni. Bízvást mondhatjuk: sikerült neki.

– Oktató-nevelő munkám során rengeteg kis nebulóval ismertettem meg és – bízom benne – szerettettem meg az írás, olvasás, számolás alapjait, a természet szeretetét és védelmét, a hagyományok ápolását, a sakkot, a kerékpározást, egyes művészeti ágak alapjait. Tudtam, hogy ez a hivatás – amit választottam – nagy felelősséggel jár, de sok szépséget is rejt magában. Életem álma valósult meg itt a településen. Nagylókot úgy szeretem, mintha a szülőfalum lenne. Ha végigsétál a falu utcáin, alig van ház, amelynek valamelyik családtagját ne tanította volna. Büszke arra, hogy ő lehetett több generáció nevelője. De amiatt, hogy mindez így sikerülhetett, soha nem feledkezik meg kedves igazgatóiról és kollégáiról, a gyermekek szüleiről, a falu vezetőiről, akik mind-mind segítették ezen a nem könnyű pályán.

– Elgondolkoztam azon: hány füzetet javíthattam ki negyven év alatt, hány tantestületi értekezleten vettem részt, hány társam ment nyugdíjba tanítói éveim alatt? Vajon hány mosolygó, örömteli gyermekarcot, s mennyi boldogsággal vagy éppen bánattal elmorzsolt könnycseppet jegyezhet negyven esztendő statisztikája? A számok nagyok. Negyven évnyitó, negyven évzáró, köztük osztályfőnökként számos ballagás is. Mintegy 7400 tanítási nap, körülbelül 37 ezer tanítási óra – bújik ki belőle a számtan. A számvetés után jöhet a megérdemelt pihenés, egy új életforma, amelyet nagyon nehéz lesz megszokni. Hiányozni fog neki a tanítói feladatok teljesítése, a pontosság, a mindennapi rutin. Úgy hiszi, mindez természetes, és jól tudja, az iskola kapuja mindig nyitva áll majd előtte.

Az utolsó osztályától kapott fényképalbumban Kárpáti Mónika Tanárnénimhez című versének utolsó soraiban ez áll: „Most elköszönök, Isten veled, / Elengedem óvó kezed. / Könnyes szemmel búcsúzok, / De valamit még megsúgok: / Téged, sosem feledlek, / Mert nagyon-nagyon szeretlek!”

– Köszönöm mindenkinek – munkatársaimnak, az iskola minden dolgozójának, a szülőknek, a faluvezetőknek –, akik segítették az elmúlt negyven évben a munkámat. És nektek is gyerekek, akik a legtöbb erőt adtátok ehhez! – teszi hozzá végezetül Tauzné Piroska.