Több mint csak egy meló

2020.06.30. 14:00

Kézbesítetlen levelek Csókakőn: Eldugta, eldobta, ki tudja már?

Új kézbesítő érkezett a vár alatti településre, akinek sem ember-, sem helyismerete nem volt még. A lakosok legnagyobb felháborodására később sem javult a helyzet, sok levél és küldemény meg sem érkezett.

FMH

A csókakői postahivatal. Senki nem tett bejelentést a rendőrségen Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Mint megtudtuk, a szóban forgó dolgozó a település egyik új lakója, aki úgy gondolta, remek lenne azon a helyen munkát vállalni, ahol él, így belevágott. Jelentkezését elfogadták és megkezdte a nem túl könnyű munkát. Ami a korábban dolgozó kézbesítőknek már rutin volt, az a kezdőnek teljesen idegen pálya. A pálya nemcsak idegen, hanem meglehetősen meredek is, tekintve, hogy elég nagy kiterjedésű, hegyi faluról beszélünk, és a mindennapi fizikai megterhelés okozta fárasztó helyzetet fokozza, hogy sok helyen nincs kint a házszám az ingatlanok kerítésén vagy falán. Levél, illetve küldemény viszont volt bőven, ezért csak úgy tudott a munkaidőn belül végezni, ha pár levelet nem kézbesített. Eldugta, eldobta, ki tudja, és az egyszeri eset rendszerré vált, így egyre több lakos kereste a napok vagy akár hetek óta várt levelét a postán.

Ha a postai kézbesítő alkalmatlan a feladatra, az nagyobb port kavar

A kisposta dolgozói, illetve annak vezetője, Radocha-­Szarka Éva nem nyilatkozott az ügyben, és nem is nagyon tudott volna, ugyanis nemrég vette át a csókai postát, és ezekről az eseményekről ő is csak legendákat hallott, tényeket nem.

A Magyar Posta Zrt.-hez fordultunk hát a tisztánlátás érdekében.

Megkérdeztük, hogy hogyan történhetett ez meg, hogy mennyi küldemény nem talált gazdára, hogy milyen okok húzódhatnak a háttérben, ugyanis több helyről is hallani, hogy nehéz kézbesítőt találni, de a szűkszavú válasz csak annyi volt: „A Magyar Posta ügyfélszolgálatához idén áprilisban érkezett az első panasz a csókakői kézbesítő munkájára, mely panaszok egy része megalapozottnak bizonyult. A kézbesítő azóta már nem dolgozik a postánál, helyette új munkatárs dolgozik a településen. A szolgáltatásban azóta nem tapasztalunk fennakadásokat, újabb negatív ügyfélvisszajelzés nem jutott el hozzánk.”

A csókakői postahivatal. Senki nem tett bejelentést a rendőrségen Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Válaszában a cég a kellemetlenségek miatt elnézést kér a lakosoktól, akik többen jelezték így vagy úgy, ilyen vagy olyan csatornán, hogy valami nem jól működik. Jellemző módon mindenki csak a küldeményeit akarta megkapni, illetve biztonságban tudni, magát a kézbesítőt nem perelte be senki. Ezt alátámasztja a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának levele, melyben közli, hogy a csókakői postai kézbesítő esetével összefüggésben bejelentés, feljelentés nem érkezett a rendőrségre. A hajdani királyok pecsétes levelei is arra voltak hivatottak, mint a mai lezárt borítékok és az elektronikus jelszavak, vagyis hogy az információ biztonságban eljusson a címzetthez, és csak hozzá.

Bizalmi kérdés ez, amit igazol az a tény, hogy bár a kézbesítő csupán egy alkalmazott a postán, mégis sokkal nagyobb ügy kerekedik az esetleges alkalmatlanságából, mint ha egy gyári vagy irodai alkalmazott nem felel meg a próbaideje alatt. Azóta az új kézbesítő is távozni készül, így nincs könnyű helyzetben sem a falu, sem a posta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában