vigyázzunk az idősekre!

2020.06.12. 07:30

Ismét unokázós csalók érkeztek Kulcsra

Biztosan mindannyian hallottunk már a csalók egyik legnépszerűbb módszeréről, amikor a bajba jutott unoka ismerősét eljátsz­va időseket hívnak fel telefonon, hogy segítsenek anyagilag a drága unokának. Nos, Kulcs községben újfent megjelentek az említett gaztevők.

Korondy Tamás

Ha gyanús a hívás, bátran tegyék le a telefont, hogy információt szerezzenek, tájékozódhassanak!

Fotó: Shutterstock

„Információink szerint újra unokázós csalók tűntek fel a településünkön. A rossz szándékú bűnözők idős embereket keresnek meg, akiktől családtagjukra, legtöbbször unokájukra hivatkozva pénzt csalnak ki. Az áldozatok jóhiszemű, idősebb, jellemzően egyedül élő emberek, akiknek azt mondják, hogy a szeretett rokon bajba került” – olvasható a település honlapján.

„Ötszázezer forinttól akár több milliós összegig csaltak már ki pénzt a megtévesztett idősektől a bűnözők. Ilyen jellegű bűncselekmény a közelmúltban Dunaújvárosban, Rácalmáson és Kulcson, az Adonyhoz közeli külterületi részen is történt. Vigyázzunk az idősekre, hozzátartozóinkra! Érdemes felhívni arra is a figyelmet, ha ilyen telefonhívást vagy megkeresést kapnak, azonnal ellenőrizzék le! Ehhez például tegyenek fel kérdéseket: hogy hívják, mikor született, mikor találkozott vele utoljára a »bajba jutott rokon«. Ne engedjük becsapni idős rokonainkat, szomszédainkat!” – áll a felhívás a közleményben.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában