A cégek nem a fehérvári dolgozókat küldték el először

2020.06.25. 07:25

A Balatoni úti felüljáró felújítása olcsóbb a vártnál

Szerda délután egy városházi sajtóeseményen Cser-Palkovics András polgármester elmondta, Fehérváron a koronavírus miatt kialakult gazdasági krízis körülbelül 1500 ember munkáját vette el. Beszélt a Balatoni úti felüljáró felújításásról is.

Majer Tamás

Július második hetétől érdemes lesz elkerülni a Balatoni út környékét

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fehérvár polgármestere rámutatott, az átlagos – a járvány előtti – fehérvári állástalanszám 1300–1400 fő körül mozgott. A két számadatot összeadni azonban nem érdemes, mert szerencsére a fenti 1500-ból már sok százan ismét munkához jutottak. A vendéglátás, a szállodaipar területén azok is duzzasztották a fehérvári álláskeresők számát, akik külföldről tértek haza a városba, akik éppenséggel például olaszországi felszolgálói munkát hagytak ott a helyzet adta kénytelenségből.

Nem jelenik meg a helyi statisztikában ugyan, de a kölcsönzött munkaerő is vesztese volt a járványnak, a városban is, bár erre az önkormányzatnak nincs közvetlen rálátása, hiszen ezek az emberek alapvetően nem a városban élnek, nem itt fordulnak álláskeresési támogatásért, sokan közülük külföldiek. A városvezető úgy fogalmazott, a cégek értelemszerűen nem a fehérváriakat küldték el először. Ugyanakkor a városban karanténban lévő emberek számából arra lehet következtetni, az elmúlt hetekben tértek vissza Fehérvárra itt munkahellyel rendelkező külföldiek. (Bizonyos országokból érkezve még érvényes a kötelező, 14 napos házi karantén.)

Július második hetétől érdemes lesz elkerülni a Balatoni út környékét
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Úgy gondolom, hogy ha az ipar újra elkezd magára találni, akkor talán az álláskeresők száma drasztikusan már nem fog nőni – fogalmazott a polgármester.

Róth Péter alpolgármester a fehérvári költségvetés, illetve az iparűzésiadó-bevételek kapcsán megjegyezte, most kifejezetten előny, hogy Fehérvár ipara heterogén, vagyis nemcsak egy-két szektor cégei vannak jelen, hanem sok a nagy adófizető.

A tájékoztatón szóba került a Balatoni úti felüljáró felújítása is, megtudtuk, több tízmillióval a becsült érték alatt, kevesebb mint 160 millió forintért nyerte el a munkát a közbeszerzésen a nyertes kivitelező. Várhatóan július második hetében fognak hozzá a hathetes munkának. Végig le lesz zárva a felüljáró.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában