Koronavírus Fejérben

2020.04.06. 07:30

Egyenesen Kínából jön a segélycsomag Perkátára

Hatalmas összefogást jelent az, ahogy az országok közötti barátságban Kína segíti Magyarországot – az idén 60 éves perkátai-huaxiangi testvérvárosi barátság jegyében Huaxiang Népi Kormánya nevében Lu Yinbo polgármester segélyszállítmányt küldött Perkátára.

Korondy Tamás

Egyenesen Kínából jön a segélycsomag Perkátára Fotó: perkata.hu

Lu Yinbo polgármester mellett Chen Zhiliu, Budapest nyugalmazott kínai nagykövete közvetített a felek között, illetve Zhao Wenzhi alpolgármester is segítette a szervezést. Előbbi neve talán ismerősen is csenghet: ő volt az, aki 2016 tavaszának vége és nyár eleje között már járt Perkátán. Ő készítette elő a kastélyavatási ünnepségre érkező delegáció útját abban az évben, valamint a kínai kiállítás berendezését is. Olyannyira megszerette a magyar települést, hogy most ő volt az, aki a segélyszállítmányt előkészítette Kínában, valamint ő volt kapcsolatban Pavlicsek Patrikkal. 2016-ban Pavlicsek volt a kínai nyelvi asszisztense Zhiliu-nak. Ő, illetve a pekingi magyar nagykövetség munkatársa, Dobi-Rózsa Anikó volt a szervezés magyar képviselete.

Egyenesen Kínából jön a segélycsomag Perkátára Fotó: perkata.hu

Perkáta vezetősége az elmúlt napokban számos kormányzati szervvel folytatott előkészítő feladatokat – mind a szállítmány szállítása kapcsán, mind a pekingi magyar nagykövetséggel, mind pedig a budapesti kínai nagykövetséggel, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériummal. A segélyszállítmány pedig (amit ingyenesen fognak átadni Perkáta lakosságának, illetve a védekezésben résztvevő perkátai egészségügyi, szociális és igazgatási szerveknek, a szerk.) 20.000 db arcmaszkot, 4000 db védőkesztyűt, 100-100 db kézi és normál lázmérőt, 1500 db palackozott sterilizálót és 100-100 db védőruhát és védőszemüveget tartalmaz.

Az érkező csomag összesen 50 dobozból áll, mely összesen 528 kg súlyú és 2,9 m³ méretű.

Mindezt csütörtökön szállította le a kínai testvértelepülés a pekingi magyar nagykövetség által meghatározott raktárba, s a híradásokból megismert módon, a Magyarország és Kína közötti jelentős mennyiségű egészségügyi segélyszállítmánnyal együtt egy Wizzair-járattal már meg is érkezhetett Magyarországra.

A Huaxiang által Perkátának küldött adományok is először az Állami Egészségügyi Ellátó Központ raktárába kerülnek, majd a védekezésben meghatározott idő után a Külgazdasági és Külügyminisztérium engedélyével vehetők fel – ez vélhetően ezen a héten az első napokban meg is történhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában