Helyi büszkeség a két fiú

2020.02.20. 14:00

Férfias kiállású, sportos fiatalok Kocsis László tehetséges tanítványai

Két etyeki sportoló is kiválóan szerepelt a Budapesten rendezett karate-Európa-bajnokságon. Dvorák Ádám harmadik, Varga Dániel ötödik helyezést ért el a korosztályuk mezőnyében, Kocsis László edző tanítványai nem csak a sportban teljesítenek jól.

Zsohár Melinda

Fotó: Szabó Erika

Etyek nincs messze sem Budaörstől, sem a fővárostól, de mégis áldozni kell idővel, energiával az utazásra a fiúknak. Dvorák Ádám tizenhat, Varga Dániel csupán tizenöt esztendős, mindegyikük első osztályos korától karatézik. Egyébként idősebbnek néznek ki, Ádám 183 centiméter magas és 76 kiló feletti súlyú, Dániel 180 centis és 70 kiló – időnként hízniuk kell. Korosztályukban a legmagasabb súlycsoportban versenyeznek, tehát hiába ilyen ifjak, mégis férfias kiállásúak. Kicsit az életükről és a családjukról, a napi kötelességekről kérdeztük őket, azért nem lapunk (mindig igen olvasott) sporthasábjain tesszük közzé győzelmüket.

Komoly elhivatottsággal szervezik edzésekkel teli mindennapjaikat

Mindketten tisztelettel, az ősbizalom hangján szólnak Kocsis László edzőjükről, a háromdanos mesterről. A budaörsi székhelyű Ganz-Kesjár Karate Klub égisze alatt versenyeznek, a szülők anyagilag is többet áldoznak a karatéval járó kiadásokra, kisebb klubokban ez így van általában. Az edzések Budaörs mellett az etyeki iskolában is folynak, mintegy negyvenen karatéznak komolyan helyben – gyerekek, ifjak és felnőttek lépnek a tatamira.

Varga Dániel (j) és Dvorák Ádám számára is különösen fontos a sport Forrás: család

Dvorák Ádámék tizenegy éve költöztek Etyekre a fővárosból, hárman vannak testvérek.

Tízéves öccse és kilencéves húga is karatézik a nagyfiúnak. Az Újhegyen, a Gasztrosétányon alakították ki szülei a vendégváró Dvorák-udvart, amolyan hangulatos szőlőhegyi teraszt, disznó, kecske, szamár, póniló és két láma „társaságában”. „Sportolni muszáj, mondták anyáék” – meséli Ádám, s utólag kicsit maga is csodálkozik rajta, mennyire ellenkezett. „Rángattak a suliba, az edzőterembe” – idézi viccesen. De megtört a jég. „Laci bácsi látott bennem fantáziát, s egy szlovákiai versenyen harmadik lettem.” 2017-ben a tenerifei karate-vb-n küzdött, tavaly­előtt Szocsiban az Eb-n, tavaly a dániai alborgi Eb-n is részt vett. Az idei budapesti vb harmadik helyezése jó belépő a majdani felnőtt versenyzői körbe. Ádám a Testnevelési Egyetem gyakorlógimnáziumába jár, jó tanuló, a címeres mezt hétköznap is szívesen ölti magára. Tervei szerint a sport lesz az élete meghatározó eleme később is.

Fotó: Szabó Erika

Varga Dániel is naponta utazik az iskolába, a hatosztályos Toldy Ferenc Gimnázium tanulója.

Ő is hatévesen kezdett Kocsis Lászlónál, mást is sportolt, de végül a karate mellett tette le voksát. Édesanyja az etyeki iskolában tanít, édesapa szállodaigazgató a Balatonnál, egy nővére van. A szokványos kérdésre, hogy mit jelent számára a sport, okosan, korához képest éretten válaszol. „Sok mindent elvesz a sport, de mégsem!” – korrigálja azonnal önmagát. Belefér minden a napba, az öt-hat órai kelés mellett a bejárás, a tanulás, az edzések, az időbeosztás fegyelmét is a sport hozta meg. Ádám megerősíti: a család igazodik még a nyaralással is hozzájuk, a versenyekhez, az edzésekhez, felkészülésekhez. Az edzőjükhöz ragaszkodnak, a fiatal sportolóknak példa­képül, mintául szolgál Kocsis László.

A karate küzdősport a japán Okinava szigetéről indult világhódító útjára, az idei tokiói olimpián a rendezők jogán helyet kap a hivatalos sportágak között. Etyeken most jótékonysági bált szerveznek a helyi karatésok támogatására Szabó Erika, a helyi lap szerkesztője és barátok, családtagok összefogásával. Zólyomi Tamás polgármester és a testület 162 ezer forinttal támogatta a budapesti Eb kapcsán a helyi tehetségeket. A hétvégén pedig ismét utazik Ádám és Dániel – Pozsonyba, újabb nemzetközi versenyen méretik meg magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában