rácalmási csapat

2020.01.29. 07:40

KÖSZ – Hamarosan „hazaiaknak” szurkolhatunk

Nem is olyan régen még arról adtunk hírt, hogy a közétkeztetési szakácsverseny budapesti döntőjébe a rác­almási csapat is bejutott.

Szanyi-Nagy Judit

Tizedik helyen jutottak a döntőbe a rácalmási csapat tagjai, tökéletesített menüjüket Budapesten mutathatják meg Fotó: A csapat

Az idő múlását kellőképpen szemlélteti, hogy ezúttal azt írhatjuk meg: a nagy nap jövő héten, egészen pontosan február 6-án, csütörtökön érkezik el.

A közétkeztetési szakácsverseny (rövidebb nevén: KÖSZ) 2019–2020-as évadának záróeseményét a Sirha Budapest kiállítás keretében rendezik meg a szervezők, a Nébih, a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (Közszöv), valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ). A rendezvény 10 órakor kezdődik a Hungexpo A pavilonjában Nagy István agrárminiszter, Tuzson Bence államtitkár, valamint Oravecz Márton, a Nébih elnöke fővédnökségével, illetve Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke és Zoltai Anna, az Élelmiszer Higiénikusok Társasága alelnökének szakmai védnökségével.

A döntőben a 39 induló csapatból a régiós elődöntők 12 legjobbja méri össze tudását – köztük a rácalmásiak is. Az eredményhirdetésre még ezen a napon sor kerül, várhatóan 16 óra környékén. Az érdeklődők a döntő tálalási szünetében (11.30 és 13.30 óra között) egy közétkeztetési konferencián is részt vehetnek, ahol a minőségi alapanyagokról, az étkezési időről és a főzőkonyhák gazdálkodási lehetőségeiről is hallhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában