már 4 éve tagja a diáktanácsnak

2019.11.06. 07:35

Programokat ígér – A tópartis Pleck Dominika lett a diáktanács új elnöke

Az újonnan felálló Székesfehérvári Diáktanács – maga az intézmény kilenc esztendeje működik – tagjai szeptemberben találkoztak először, a velencei tanévindító táborozáson.

Majer Tamás

Pleck Dominikának (középen) adta át helyét a korábbi elnök, Magyaródi Anett Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Bizonyára már ott körvonalazódott, hogy kik indulnak majd az elnöki, alelnöki pozíciókért. Nos, az egyedüli jelölt, Pleck Dominika váltja Magyaródi Anettet az elnöki székben. A kedden késő délutáni tisztújító közgyűlésen – amelyet nem mellesleg ugyanott rendeztek, ahol a város önkormányzata is ülésezni szokott – a 41 tagból 28-an vettek részt. A 27 érvényes szavazatból 26 támogatta Pleck Dominikát.

Az újdonsült vezető a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 10. osztályos tanulója, korábban a Bory Jenő Általános Iskolába járt, 16 esztendős, már 4 éve tagja a diáktanácsnak.

Célja – mondta még a szavazás előtt –, hogy sok vidám programmal színesítsék együtt a tanévet. Arról is beszélt, hogy a diáktanács kapocs a város vezetése és a diákok között.

Pleck Dominikának (középen) adta át helyét a korábbi elnök, Magyaródi Anett
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A szervezet három frissen megválasztott alelnöke Füreder Balázs (Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola), Csajbók Levente (Lánczos Kornél Gimnázium) és Harkányi Donát (Vasvári Pál Gimnázium).

A tisztújító közgyűlés munkáját Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere segítette, egyúttal bemutatta a fiataloknak Kovács Zsoltné, Bea önkormányzati képviselőt, aki a továbbiakban mint a generációk közötti együttműködés tanácsnoka segíti majd a Székesfehérvári Diáktanács és az önkormányzat közötti kapcsolattartást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában