Puklus Péter képzőművész és Sipos Melinda dizájner lassan húsz éve alkot egy párt

Kanyargó pályafutás

Kettejük közül talán Melinda az, aki – amolyan női módra – jobban bonyolítja a világot és a saját életét is, miközben egyfolytában kísérletezik, keresi az útját és saját magát. Az ő pályafutása, ahogy maga mondta, némileg kacskaringósabban halad, mint Péteré, mert állandóan kikacsintgat abból, amit éppen csinál. Ezért is nehéz felelnie, amikor valaki megkérdezi, tulajdonképpen mit is csinál. Már középiskolás korában megmutatkozott ez nála: a Tóparti Gimnáziumba járt kerámia szakra, de üveggel kísérletezett. Aztán, miután nem vették fel az Iparművészeti Egyetemre, két évig esztétikát és művészettudományokat tanult Pécsen. Az újabb, már sikeres felvételi után pedig visszatért az üveghez.

A diploma megszerzése után Párizsba ment, ahol francia ösztöndíjasként a média és a dizájn határterületeivel foglalkozott. A nemzetközi hallgatói környezetnek köszönhetően tanulta meg a dolgokat sok szempontból megfigyelni, körbejárni és értelmezni. Jelenleg művészeti doktoriját írja, csakúgy, mint kolozsvári születésű férje, aki szintén az Iparművészeti Egyetemen végzett, és francia ösztöndíjas is volt. Melinda ugyanazt mondta róla, egyenesebb a művészi pályája, ám Péter az elején elmesélte, fotós szakra járt, de az első két évben mégsem készített egyetlen fotót sem az egyetemen. Inkább festett. Aztán mégis fotós lett és több albuma is megjelent. A legutóbbi tavaly A hős anya címmel.

Munkák, projektek

Melinda életében 2012-ig a művészet és a technika vonal határozta meg az irányt, ami legfőképpen úgynevezett dizájntermékek kitalálását és legyártatását jelentette. Ma már új, inter- és multidiszciplináris területeken jár, a média és a közösségi élet iránt érdeklődik, azt kutatja, mitől, hogyan, milyen szabályok mentén működnek ezek. És ismét hangsúlyozza, mennyire nehéz elmagyarázni, mivel is foglalkozik pontosan…

Ezzel szemben Péter esete megint jóval egyszerűbbnek tűnik: fotósként nemcsak albumai, fotógyűjteményei jelentek meg, de számos kiállítás van a háta mögött itthon és külföldön egyaránt. Bemutatkozott már Németországban, Franciaországban, Angliában, Oroszországban, Svájcban és Szicíliában is. Karrierje felfelé ível, egyre többen keresik. Magáról így vallott: „Ha csak fotós lennék, az valamilyen szinten keretek közé szorítana, limitálná a lehetőségeimet. Szabadúszó képzőművésznek tekintem magam, s mint ilyen, a négyzetből kilépve keresem a határaim: én döntöm el, hogy mikor, milyen eszközzel vagy módon fejezem ki magamat. Ettől függetlenül 80 százalékban fotókat készítek.”

A hazai művészeti élettel kapcsolatosan mind a ketten azon a véleményen vannak, hogy a magyar művészet pontosan olyan, mint a borok, a hazai táj vagy a turizmus – nagy potenciál rejlik bennük, de valahogy mégsem tudunk élni velük. Sok jó képzőművész alkot itthon, de külföldön csak nagyon kevesen érnek el áttörést. Péter szerint az, hogyan látja az ember a világot, egy választás. Az is döntés kérdése, mit helyezünk előtérbe. Ő például inkább külföldre koncentrál, az ottani megjelenéseket részesíti előnyben. Az is választás kérdése, pályázik-e az ember állami ösztöndíjra. Ő a korábbi kudarcok miatt nem, de Melinda igen.

Deux: Péter és Melinda

Hatnak-e egymásra az alkotás folyamatában? Kapcsolatuk elején Deux (magyarul: kettő) néven alkottak párost. A közös munka aztán további motiváció hiányában felbomlott, de a kölcsönhatás köztük megmaradt. Péter modellként is használja Melindát, és kikéri a véleményét, cserébe Péternek köszönhetően bejáratos egy másik világba. Előfordul, hogy egymás nézői, és van, hogy aktívan részt vesznek a másik művészetében. Így alkotnak most egy párt, illetve már egy családot.