Százszorosan szép lesz a Százszorszép

2018.08.16. 07:15

Útfelújítások és szépülő óvodák Tácon

Az eltelt egy évben hatalmas mértékben fejlődött a település, s főként annak útjai. A településvezetés ezután sem áll meg.

Szanyi-Nagy Judit

A 2. számú óvodaépület tetejét már kicserélték, de megújul a homlokzat és a nyílászárók is

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Két falunap között most fejlődött leginkább a település, már ami az úthálózatot érinti – hívta fel figyelmünket Horváth Tamás táci polgármester, majd beszámolójában összefoglalta az elmúlt egy év termését és a folyamatban lévő projekteket. Kezdetként tavaly új sportöltözőt adtak át, valamint – egy pályázat jóvoltából – új tetőt építtettek az önkormányzat mellett található Integrált Autista Gyermekeket Foglalkoztató Ház tetejére. A cserepeket a táci fiatalok önkéntesen helyezték el az épületen, mellettük az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége jóvoltából ingyenesen, két napon át dolgoztak a Mezőtúrról, Kalocsáról, Balatonboglárról érkezett szakemberek. Az útfelújítások és az óvodaszépítések ezt követően kezdődtek meg – mondta el a polgármester.

A táci Petőfi utca útburkolata – a Nefelejcs közt is magában foglalva – 1,3 kilométer hosszan újult meg. Ezt követően új emlékművet avattak a településen, hiszen a katolikus templom tornyából megmentett kis harang 1956-os emlékművé avanzsált.

Bővült a kamerarendszer: az önkormányzat elé felállított kamera az új, épülő orvosi rendelő „biztosításában” segédkezett. Ez utóbbi épületet idén májusban adták át, annak bebútorozása önkormányzati önerőből történt.

Aztán ismét útfelújítás következett: befejezték a Kossuth utcát, s a Dózsa György utca is elkészült. „Mióta hazánkban önkormányzatok léteznek, Tácon most sikerült két falunap között a leghosszabb útszakaszt felújítanunk, összesen 2,3 kilométert” – emelte ki Horváth Tamás.

A 2. számú óvodaépület tetejét már kicserélték, de megújul a homlokzat és a nyílászárók is
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Az aszfaltozást idén sem szeretnék befejezni. Pályázatokat nyújtottak be, most a József Attila utca következik, amely reményeik szerint idén ősszel vagy jövő tavasszal nyeri el végleges formáját.

Akik pedig a Kossuth utcában élnek, első kézből értesülhetnek róla, hogyan újul meg a Százszorszép Óvoda két épülete.

A 2. számú, Kossuth utca 137. szám alatti épületen tegnapi ottjártunkkor is serényen dolgoztak a szakemberek, az orvosi rendelőt is készítő vállalkozó és brigádja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában