Olvasónkkal végigjártuk

2018.06.24. 11:30

Amikor a víz az úr – Mi a teendő beázás esetén?

Miletics Gézáné már több évtizede lakója az Almássy lakótelepen található négyszintes épület egyik földszinti lakásának. Nagy problémával kereste meg lapunkat: konyhája és fürdőszobája egyaránt beázik a felső lakók egyikétől, azt azonban nem tudja, ki ennek a felelőse.

Szanyi-Nagy Judit

Miletics Gézáné problémája, a beázás, négy hét után, úgy néz ki, megoldódott

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

‒ Valószínűleg az első szinten élő lakó áztat el engem ‒ gyanakodott első találkozásunkkor Miletics Gézáné. Aztán a következő, helyszíni „bejáráskor” már az is kiderült, a probléma nem az első szinten, hanem a másodikon gyökerezik.

‒ Megkerestük az első emeleti lakás használóját, aki elmondta, ő is hasonló problémával küzd. Így még feljebb mentünk, s mivel a fölöttünk élő, második emeleti lakónak már nem volt beázással kapcsolatos panasza, arra kértük, nézzen utána, minden rendben van-e a fürdőszobájában, konyhájában ‒ mesélte oknyomozásuk folyamatát a hölgy. A személyes találkozón Szluka László is jelen volt, aki mint korábbi közös képviselő mutatkozott be, hozzátéve: ezt a feladatkört átadta már az illetékes 1. Számú Lakásfenntartó Szövetkezetnek, ő inkább csak kapcsolattartóként funkcionál.

‒ A felső lakó kötelessége lett volna, miután megkerestük a problémával, hogy vízvezeték-szerelőt hív ‒ taglalta Szluka László ‒, hiszen amíg nem derül ki, hogy a fővezetékkel vagy a csatornával van gond, addig az ügy nem a lakásszövetkezethez tartozik.

Miletics Gézáné problémája, a beázás, négy hét után, úgy néz ki, megoldódott
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Ez a múlt hétig nem történt meg, pedig egyedül a szakember tudja megállapítani, mi a probléma forrása ‒ tette hozzá. Látogatásunkkor a második emeleti tulajdonos nem volt otthon, és bár a kapcsolattartó telefonon elérte őt, az üggyel kapcsolatban lapunknak nem kívánt nyilatkozni. Viszont ígéretet tett: a június 18-ai héten elkezdi a bontást. Ezt megelőzően panaszosunk és a volt közös képviselő több alkalommal is járt a lakásszövetkezetnél, egyszer azt mondták nekik, ott éppen nincsen szakember, aki segíteni tudna. Végül egy műszaki ellenőr egy hét elteltével megérkezett a helyszínre, a lakók elmondása alapján a probléma forrását kamerával vizsgálta meg. Ezt követően a lakásszövetkezet egy mintegy félmillió forint értékű árajánlatot küldött a fővezeték két szintet érintő cseréjére.

‒ A közösségi megbízott az általunk kiküldött szakembernek nem engedte meg, hogy hozzányúljon a rendszerhez, így a lakókra bíztuk a döntést ‒ válaszolták megkeresésünkre az 1. számú lakásszövetkezet illetékesei. Hozzátették: ‒ Mi csak bérben kezeljük a társas

házat, munkára nem vagyunk velük szerződve. Mivel a társasház önálló elszámolási egység, mi a közös képviseletet látjuk el. Ha hiba van, elmondjuk, mi annak a forrása, igény esetén megpróbálunk szakembert biztosítani, a javítást, cserét pedig az ő pénzükből egyenlítjük ki.

A hét elején azonban megérkezett egy, a lakásszövetkezet által megbízott vállalkozó, és a felmérést követően a probléma forrását, a második szint toalettjénél található, kilyukadt csövet is kicserélte. Így Miletics Gézánénál a mennyezeten lévő foltok már nem gyöngyöznek ‒ persze a nyomok eltűnéséhez és a hetekig húzódó kálvária feldolgozásához kell még egy kis idő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában