május 7-én fórumon beszélik meg

2018.04.28. 20:00

Összefogás nélkül nem lesz víz Felsőcikolapusztán

A település vízellátásnak kérdése időről időre szóba kerül. Mintha Felsőcikolapusztán az „ivóvíz” szónál kilenc éve megakadt volna a lemez.

Sági Zoltán

Összefogás, megállapodás kell, az itt élőknek igent kell mondaniuk a mérnöki tervekre Fotó:A szerző

Pedig cikkezett a cikolai áldatlan állapotokról időközben megszűnt országos médium is, amely szerzőjének ernyedten szociográf stíljéhez, tán a fűrész mellett, épp kapóra jött a kopottas pusztai háttér; de írt róla egy propagandalap is, amely azonban szintúgy csak privát mutatványos célokra használta föl az ottlakókat.

– Botrányt csinálni jöttek, nem segíteni – foglalta össze tömören Csúcs Mária, Felsőcikolapuszta 2/2, aki röviden beavatott a dolgok állásába is – a helybeliek szemszögéből. Ezek szerint sokan nem is igazán akarnak változást. Vagy legfeljebb csak a házuk előtt. A kényelmetlenséget megszokták, amúgy meg jó nekik az ingyen víz a kútról, inkább, mint 150 ezret kiadni csak azért (gerincvezeték kiépítés), hogy aztán onnantól örökké vízdíjat kelljen fizetni.

Amivel azonban Felsőcikolapuszta lakói talán nincsenek tisztában az az, hogy a jelenlegi, vitatott mennyiségű és minőségű vízellátásuk is már egy törékeny alku eredménye, amelyet csakis az ő érdekükben kötöttek az érintett szakhatóságok az önkormányzattal, és amely alku nem állhat fenn a végtelenségig. A puszta lakóinak összefogása nélkül helyzetük korlátos időn belül sokkal rosszabbra fordul: a vizet elzárják, marad a lajtoskocsi, és a végképp kilátástalanra forduló körülményeikért hiába okolják ők vagy bárki más a kormányt, Pusztaszabolcsot, a polgármestert – vagy akár a sorsot.

Összefogás, megállapodás kell, az itt élőknek igent kell mondaniuk a mérnöki tervekre Fotó:A szerző

Eljött az összefogás, a megállapodás ideje. Anélkül nincs tovább. Ehhez az ott élőknek igent kell mondaniuk a megoldás mérnöki terveire, a 10 százalékos önrészre, és víziközmű-társulatot kell alakítaniuk, hogy elindulhasson a helyzet rendezése. Mint Csányi Kálmán polgármester elmondta, van olyan önkormányzati kezességvállalással megvalósuló hitelezett rendezési verzió is a gerincvezetékre, amelynek törlesztése egy családnak csupán havi 3 ezer forintjába kerülne (öt évig). Ehhez azonban az ott élőknek például tudomásul kell venniük, főleg a 2016 végi tragikus tűzeset után, hogy nem ők, hanem szakmérnök dönti el, mennyi tűzcsapot kell kiépíteni.

Felsőcikolapuszta lakói e héten kézhez kapják a megoldás lehetséges módozatairól, és a víziközmű-társulat alapításáról szóló tájékoztatót, amellyel kapcsolatban a kitöltött nyilatkozatukat május 11-ig kell visszajuttatniuk az önkormányzathoz. Időközben május 7-én hétfőn Csányi Kálmán polgármester konzultációs fórumot tart, ahol részletesen megválaszolja a felvetődő kérdéseiket. Ha a többség egyezségre jut, Felsőcikolapusztának lesz vize. Ha nem – nem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában