helyi arcok

2018.02.10. 15:30

A csóri Péterfy Bernadett világa a kamera mögött kezdődik

A fiatal lány alig 5 éve foglalkozik fényképezéssel, de már színi előadásokat örökít meg, és a FehérvART kiállításán is szerepelnek a képei.

Tringli Alexa

Péterfy Bernadett

Fotó: Péterfy Bernadett

Ha jól tudom, a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanulsz fotográfiát. Hány éves korod óta vonz ez a szakma?

Összesen közel két éve foglalkozom komolyan a fotózással. Először 14 éves koromban kezdtem érdeklődni a fényképészet iránt, de ez akkor még csak egy rejtett vágy volt a részemről. Nem tartottam reális célnak, viszont mindig az életem részeként kezeltem a fotózást és ha megláttam valamiben a témát, akkor azt meg is örökítettem. Természetesen akkor még nagyon ösztönszerűen fényképeztem. Ahogy teltek az évek, egyre inkább éreztem, hogy ez az én utam, ezzel kell foglalkoznom. Elkezdtem autodidakta módon képezni magam, fotósokat megismerni, akik sokat segítettek egy-egy véleménnyel, tippel vagy felszereléssel, amiért hálás vagyok. Emellett folyamatosan szerveztem fotózásokat, gyakoroltam és így sikerült tapasztalatot is szereznem. Most pedig az egyetemen egy egészen új hozzáállást is megtapasztalhattam a különböző technikai feladatokon keresztül, ami a látásmódom formálásában sokat jelent.

A Halál Thébában című darab zárójelenete, a Vörösmarty színház sajtópróbáján
Fotós: Péterfy Bernadett

A kamera mindkét oldalán szeretsz szerepelni?

Bevallom, ez egy nehéz kérdés számomra, mert nagyon megválogatom, hogy ki fotózhat. Alapvetően nem szeretem, ha engem fényképeznek, akár egy kiállításon, akár poénból. Viszont ha egy olyan személy készít rólam képeket, aki jól ismer emberként és nem a tipikusan beállított mosolygós pózt várják el tőlem, akkor szívesen állok kamera elé. Beállított képek tekintetében, én szeretek magamról portrékat készíteni, de azt hozzá kell tennem, hogy az én világom a kamera mögött kezdődik.

Hirtling István és Sághy Tamás színművész a Halál Thébában jelentében
Fotós: Péterfy Bernadett

A beállított képeket szereted inkább, vagy a spontán pillanatokat kapod lencsevégre?

A kedvenc kategóriám a fotózáson belül a portré. Ezen belül lényeges, hogy legyen egy alapkoncepció, ami alapján együtt tudunk dolgozni az aktuális alanyommal. Ezt mindig előre egyeztetjük és egyfajta útmutatásként szolgál. Ennek megfelelően adok instrukciókat. Segítek, hogy milyen póz és szög előnyös neki, hogyan lehetne természetes, mégis profi és esztétikus egy portréfotó. Számomra ez egy lényeges pont, mindig erre törekszem. Ezért igazán fontos, hogy egymásra tudjunk hangolódni és jól tudjuk érezni magunkat a tényleges fotózás alatt is. Azt gondolom, hogy ez kölcsönöz egyfajta spontaneitást a képeimnek és számomra ez teszi izgalmassá és hitelessé a portrét, mindenki visz egy kicsit magából az adott fotóba.

Péterfy Bernadett
Fotós: Péterfy Bernadett

Esküvőket, tájképeket, színi előadásokat és portrékat is megörökítettél. Melyik tematika áll a leginkább közel hozzád és miért? Mi tükrözi leginkább a stílusodat?

Mint említettem a portré nagyon közel áll hozzám, de ez szintén igaz a színi előadásokra is. A színház atmoszférája nagyon megfog és különösen a legutóbbi, Halál Thébában című darab, amelynek sajtópróbáján részt vehettem fotósként, az energiái, a mélységei, a vizualitása azonnal rabul ejtett. Mivel a portré és a színház a két fő vonal, amivel igazán szeretnék foglalkozni a jövőben, ezért idén újabb projektbe kezdtem, amelyben kiemelten ismert színészekről, művészekről készítek portrékat a saját stílusomban, a saját látásmódommal ötvözve. Elsőként Csiby Gergelyt, a Vígszínház társulatának tagját és a népszerű darab, A Pál utcai fiúk Richterét örökíthettem meg a Vajdahunyad várnál. Igazán jó élmény volt, nagyon gördülékenyen dolgoztunk együtt, a hideg idő ellenére is sok jó képpel zártuk a fotózást. A továbbiakban pedig szeretnék a Vörösmarty színház társulatának néhány tagjáról is portrékat készíteni.

Csiby Gergelyről készült fekete-fehér portré, a Vajdahunyad vár körüli parkban
Fotós: Péterfy Bernadett

Hogyan építed fel a portfóliódat? Hogyan kell elképzelni egy ilyen munkát, adott tematika szerint áll össze?

A portfólióm lényegében aszerint áll össze, hogy a fotózás mely ágaival foglalkozom és ezeken belül mit képviselek a stílusommal. Ahogy fejlődöm, ez folyamatosan bővül az aktuális munkáimmal.

Aracsi Norbert rendezőről készült portrésorozat egy képe
Fotós: Péterfy Bernadett

 

Jelenleg is kiállítasz a FehérvArt keretein belül, mi a véleményed a csoportról?

A Fehérvartot egy jó kezdeményezésnek tartom, bár nem vagyok a tagja, rendszeresen fotózom és veszek részt az eseményeiken, pályázataikon. Az aktuális „Fehérvárom” kiállítás sorozatukon is láthatóak a munkáim néhány Fehérvárhoz fűződő fényképemmel, amit elsőként az Ady bárban lehet megtekinteni.

A FehérvART székesfehérvári, fiatal művészeket szólít meg, akik nem elsősorban a múzeumba járó, klasszikus művészetet hordozzák magukban, sokkal inkább nem félnek művészkocsmákban kiállítani. Képviselik a képzőművészet szinte minden ágát; fotókkal, számítógépes grafikával, montázzsal, kollázzsal, festménnyel, szobrokkal, zenével és slam poetry-vel fejezik ki, hogy mit is jelent számukra fehérvárinak lenni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában