Hogyan ünnepelték a farsangot Fejér megyei őseink?

Az egyházi év egyes időszakainak jellege a lányok ünnepi viseletében is tükröződött. Bakonycsernyén a farsangi vasárnapokon világos színű kartonruhában, míg advent- és nagyböjt idején sötét szövetruhában jártak a lányok. Fejér megyében 1956-ig a liturgiának megfelelő színű ruhában mentek a templomba: farsang vasárnapján fehérben, hétfőn rózsaszín vagy tarka-barka ruhában, húshagyókedden pepitában, lilában vagy fehérben jelentek meg.

Farsang utolsó három napjának az elnevezése is más: húshagyókedd, hamvazószerda és torkos csütörtök. Hamvazószerda volt a húsvét előtti negyven napos böjt első napja, így húst már csak kedden ehettek. Így az ételeik nem voltak változatosak, de szalagos vagy forgácsfánk minden család asztalára került. Kedden általában kocsonyát ettek, húslevest, vagy paprikást. A böjtös ételeket változatosan tudták elkészíteni: fokhagymás, krumpli- vagy bablevest, sósvakarcsot, és szaladost, más néven csíramálét ettek. A böjti önmegtartóztatás a süteményekre nem vonatkozott, így nem véletlen a torkos csütörtök elnevezés sem: bukta, rétes, macskamancs, diós rúd és csokoládés koszorú ízesítette az ünnepeket.

Farsangi alakoskodó népszokások

A farsang a maszkos alakoskodó, adománygyűjtő népszokások, felvonulások fő időszaka. 1757-ben jegyezte fel Bod Péter a következőket: „Mert némelyek lárvákat vettenek, különböző nemnek ruhájában öltöztenek, sok vásottsá­got, feslettségét vittenek véghez: némelyek sokféle figurás köntösöket vévén magokra, mutatták magokat pokolbul jött lelkeknek; melyre nézve helyesen mondották sokan ördögök innepének. „

A leghíresebb alakoskodó népszokás Fejér megyében a mohai tikverőzés, Lukács László így ír erről hagyományokat felkutató könyvében: a tikverőző csapat öt férfiból állt: egy táncoló pár, melyből az egyik nőnek öltözött, egy láncos botos „kutyaverő,” egy lánynak öltözött fiú, kosárral a kezében, és egy cigánynak öltözött harmonikás. Házakhoz mentek, ahol a pár táncolt a harmonikás zenéjére, a kutyaverő a láncával tartotta távol a ház kutyáját, a kosaras lány a tojásokat gyűjtötte össze, amit a háziaktól kaptak. A tojások egy részét megsütötték és megették, a többit eladták a kofaasszonyoknak. Az utcán egy ronggyal bekormozták, vagy kormos kézzel megsimogatták a leányokat. Ahol semmit sem kaptak, ott sárral vagy kormos vízzel fröcskölték be a ház fehér falát vagy az ablaküveget.

A többi településen is divat volt az alakoskodás, maskarába öltözés. Népszerű volt, hogy egy fiúnak öltözött lány és egy lánynak öltözött fiú alakították a házaspárt, akik felvonultak a faluban, medvének, cigánynak, zsidónak öltözött társaikkal. Hamvazószerdán az ifjak minden lányt megszórtak hamuval, de olykor polyvás zsákot is hurcoltak magukkal, és a titkos szeretők útját, a legény kapujától a lány portájáig megszórták polyvával vagy hamuval. Mindenféle csínyt követtek el: leszedték és elvitték a kisajtókat, tuskót kötöttek a kilincsekre, a boronát felvitték a háztetőre. A mulatságokon kormot szórtak a hangszerekbe, s világi nótákat daloltak utcahosszat. Megesett, hogy lókoponyát tömtek ki szalmával és feltették a háztetőkre, s az ott fenn vigyorgott.

A bálok és a bőgőtemetés

A bál előtt a legények felültették a lányokat a csengős lovasszánra, és kimentek a város határába. Itt jól meghempergették őket a hóban. Kiszánkóztak a pincékhez is: egy csöpp bort ittak, ki ne száradjon a torkuk a sok énekléstől. Azután vidám nótaszóval ismét be a faluba. Visszaérkezésükre kiszaladtak az emberek az utcára, és a farsangolókat hógolyóval dobálták meg. Este, a bálban fontos volt a legények számára, hogy melyik lányt kérik fel, hiszen a következő farsangra már a menyasszonyuk lehetett a kiszemelt. Éjfélkor abbahagyták a táncot és a lány meghívta a fiút az asztalához vacsorázni. A vacsora után még hajnalig tartott a táncmulatság. A módosabb legények megfizették a zenekart, hogy hazáig muzsikaszóval kísérhesse a lányt.

Székesfehérvár polgárságának farsangi mulatságait már a 18. század közepétől nyomon követhetjük. A város céhei zenés felvonulásokat tartottak, amit tánc és lakoma követett. Az 1770-es évektől már nem volt tilos fogadókban táncolni, így ezeken a helyeken is rendezhettek összejöveteleket.

Külön bálokat tartottak társadalmi réteg, foglalkozás és lakhely szerint, 1903-ban például olvasóköröknek, és csizmadiáknak is volt saját báljuk. A parasztpolgárság az 1950-es évekig batyubált rendezett a városi kultúrházban Fehérváron. A szegényebb alsó-, és palotavárosiakét farsangutónak nevezték, míg a gazdagabb felsővárosi estet gazdabálként emlegették.

A székesfehérvári polgári lövészegylet 1833-ban rendezett báli meghívóját az István Király Múzeumban őrzik a mai napig. Az estélyen álarcban, maskarába beöltözve illett megjelenni a nemes polgároknak.

A farsangi időszakot bőgőtemetéssel fejezték be. Húshagyókedden éjjel 11 órakor harangoztak, a bálnak éjfélkor vége lett. A zenészek ekkor felravatalozták a nagybőgőt, tréfás gyászbeszédet mondtak felette és „eltemették,” mert nagyböjtben már tilos volt muzsikálni. Így a bőgő 40 napig halott volt, legközelebb húsvétkor támadhatott fel újra.

A gyerekek sem maradhattak ki

A farsang utolsó napjain gyerekbálokat is tartottak, de csak 15-20 kisdiákkal. Farsangvasárnap délután két órától este 10-11 óráig is eltartott, ugyanígy hétfőn és kedden, mert tanítási szünetet kaptak, és este 10-11 óráig is eltartott. A szülők is jelen voltak, de ez a délután a gyerekeké volt. Ilyenkor szüleik sütöttek-főztek a számukra és még bort is ihattak. Leginkább tánciskolára hasonlított az összejövetel, mert nagyobb lányok tanították őket táncolni.

A tuskóhúzás, amit még Csokonai is megemlített

A farsang a fiatalok ismerkedésének, párválasztásának időszaka is volt. A farsang végéig kialakult kapcsolatok esküvővel vagy legalább kézfogóval pecsételtettek meg. Az a lány, aki húshagyókeddig nem szerzett vőlegényt, már csak zöldfarsangkor, azaz húsvét és pünkösd között számíthatott kérőre. Ezeket a hajadonokat kicsúfolták és tuskóhúzással tréfálták meg a legények megyeszerte.

A pártában maradt lányoknak húshagyókedd vagy hamvazószerda reggelén bekiáltottak az utcáról, hogy menjenek ki az udvarra. A kilincsre előtte fatuskót kötöttek, így a lány behúzta azt az ajtóval. Kiabáltak utána: Húshagyó, engem itt hagyó’! Vajtán még a vénlányok ajtaját is elvitték a tizedik szomszédba. Baracson tuskó helyett egy nagy követ tettek az ajtó elé, így a lányok még kijönni sem tudtak, végig kellett hallgatniuk a csúfolódást: „Vénebb vagy, mint a Perkáti út/faragott fakereszt!”

Néhány faluban a vénlegényeket is megtréfálták, tuskót húzattak velük az utcán, amit női harisnyával, szalagokkal díszítettek fel, és kenderköteleknél fogva húzta mindahány nőtlen férfi.