Helyi legenda

2017.11.09. 08:22

Elfeledett kastélyok nyomában: A velencei Meszleny-kastély

Biztos, hogy többször is elmentek már mellette, mégsem vették észre!

Elekes Gergő

Fotó: Elekes Gergő

Napsütéses időben indultunk el Velencére, hogy felkutassuk helyi legendák sorozatunk következő részének tárgyát, a XVIII. század második felében épült, barokk stílusú Meszleny-kastélyt.

Az egykori pompás kastélyt lassan teljesen visszaveszi a természet
Fotós: Elekes Gergő

A 18 szobás, U alaprajzú épület a környék egykor legnagyobb birtokosának számító Meszleny család egyik kastélya volt a sok közül, mely közvetlenül a 7-es út mentén helyezkedik el. Az 1700-as években épült kúria a hozzá tartozó kerttel együtt egészen 1945-ig a család birtokában volt, ezt követően a kultúrminisztériumnak adták bérbe, majd végül 1948-ban állami kézbe került, és 20 évig gyógypedagógiai intézet működött benne.

Döbbenetes látványt nyújt az épület
Fotós: Elekes Gergő

Az 1960-as években a Velence-tó környéki Vörösmarty Termelőszövetkezeté lett a terület, '68-tól itt működött a tsz konyhája. A legenda szerint ekkor indult erős hanyatlásnak az épület.

Az 1990-es évekre a valaha pompás kastély betört ablakokkal, romosan, összeomlott tetőszerkezettel várt renoválására. 1992-ben magántulajdonba került, el is kezdődtek a felújítási munkálatok, azonban ezek abba is maradtak. Az idehozott, ma is rendkívül jó állapotban lévő téglákat még mindig láthatjuk az épület udvarán.

 

A kastély körül járva egy helyi lakost pillantottam meg, akit rögtön az épületről kérdeztem. A tinédzser fiú elmesélte, mennyire tetszik neki a kúria, és sajnálja, hogy ennyire lepusztult állapotban kell látnia. Azt is megtudtam, hogy a helyi fiatalok és hajléktalanok egyik közkedvelt búvóhelye ez, annak ellenére is, hogy a képeken tisztán látható, az épület statikus állapota több, mint életveszélyes.

Reménykedjünk benne, hogy a már több mint két évtizede felújításra váró kastély még egyszer újra a régi fényében tündökölhet majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában