A következő tárgyalás 2024 januárjában esedékes

2023.11.20. 14:00

Továbbra is tart annak a dunaújvárosi férfinak az ügye, aki meglopta, majd megmérgezte idős rokonait

Az elmúlt néhány hónapban számos alkalommal tudósítottunk a Székesfehérvári Járásbíróság emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekmények ügyében tartott tárgyalásairól, melyek során azt vizsgálták, hogy egy dunaújvárosi férfi miként lopta, majd mérgezte meg idős hozzátartozóit.

Déri Brenda

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Legutóbb ott tartottunk, hogy a bíróság a tanúk meghallgatásával folytatta a tárgyalást, ez azonban úgy tűnik, hogy továbbra is tart. Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy még jó ideig elhúzódnak a tárgyalások. A mostani, november 10-i alakalommal ismét egy tanút idéztek be, aki a katasztrófavédelem munkatársaként vonult a riasztást követőn a dunaújvárosi házaspár lakására. Ám, mivel ő maga csak gépjárművezető volt, így nem tudott konkrét információkkal szolgálni, hogy kollégáit mi fogadta a helyszínen. 

A bíróság a tanúmeghallgatását követően tájékoztatta a jelenlévőket a következő tárgyalás esedékességéről, valamint elmondta, hogy az további tanúmeghallgatással folytatódik és egy orvosszakértő is érkezni fog. 

Ezentúl a hétfői tárgyaláson az elsőrendű vádlott védőügyvédje indítványozta a vádlott szabadlábra vagy házi őrizetbe bocsátását. Indoklásában úgy fogalmazott, hogy a férfi kiskorú gyermekei nevelőszülőknél vannak és velük szeretné felvenni, illetve tartani a kapcsolatot. Az ügyészség szerint azonban fennáll a bűnismétlés, a befolyásolás, valamint az elrejtőzés veszélye, így továbbra is fenntartják, hogy a vádlott szabadságvesztést érdemel. Az ügyészség indoklásával a bíró egyetértett, így elutasította a védői indítványt. Utóbbi miatt a vádlott fellebbezett. 

A következő tárgyalás 2024 januárjában esedékes.


 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!