15 illegális migráns

2021.10.26. 10:51

Letartóztatták a Székesfehérváron elfogott belga embercsempészeket

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősített embercsempészés bűntette miatt indítványozta két belga férfi letartóztatását, akik illegális bevándorlóknak nyújtottak segítséget nyugat-európai úticéljuk eléréséhez.

Fejér Megyei Főügyészség

A megalapozott gyanú szerint a 64 éves férfi és 22 éves fia 2021. október 22-én Kecskemét környékén tizenöt szír állampolgárt vettek fel kisteherautójukba, hogy pénzért Ausztriába fuvarozzák őket.

A rendőrök útjuk során Székesfehérváron a Sárkeresztúri úton igazoltatás alá vonták őket, így a bűncselekmény lelepleződött.

Mivel a férfiak külföldiek, alappal feltételezhető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóság számára elérhetetlenné válnának, továbbá fennáll a bűnismétlés, valamint annak veszélye is, hogy a bizonyítást veszélyeztetnék.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és mindkét férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A bíróság döntését a terheltek tudomásul vették.

A rendőrség képfelvételt is tartalmazó közleménye itt érhető el:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/hatarrendeszet/ket-embercsempeszt-fogtak-el-a-fejer-megyei

Előzmény:

https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/ket-belga-embercsepeszt-fogtak-el-a-fejer-megyei-rendorok-5389694/

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget