Frissen Fejérből

2021.06.13. 07:10

„Csak” a motort gyűrte maga alá a bosszúszomjas szomszéd

Szakértők és tanúk bevonásával folytatódott az emberölési kísérlettel és más bűncselekményekkel vádolt férfi tárgyalássorozata.

Baráth Eszter

Az ominózus motor fotója is előkerült a tárgyaláson, ahol a tanúkat is meghallgatták

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A vádirat szerint még 2020 nyarán történt, hogy a vádlott, amíg zártkerti ingatlanában tevékenykedett, nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Ezt követően, az esti órákban összeszólalkozott egy közeli ház tulajdonosával, akivel az volt a problémája, hogy az illető egy segédmotoros kerékpárral nagy zajt és port keltett, a nagy sebesség miatt pedig fennállt a veszélye, hogy kutyáját elüti. Emiatt a férfi a motoros megölésével fenyegetőzött, majd autóját az útról letérve a sértett irányába kormányozta. A motoron ülő férfi le tudott ugrani a járműről, így a vádlott autója csak a motort gyűrte maga alá.

A Székesfehérvári Törvényszéken pénteken egy orvos és egy műszaki szakértő válaszolt a még felmerülő kérdésekre. Az igazságügyi orvos szakértő elmondta, hogy ha a sértett nem ugrik le a motorról, akkor reálisan fennállhatott volna a súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülés esélye. Mivel azonban a sértettnek sikerült leugrania, és a későbbi fizikai agresszió elől is el tudott menekülni, így az egyik ujjpercének rándulásával és a térde lehorzsolásával, kismértékű bevérzésével megúszta a balesetet.

Az ominózus motor fotója is előkerült a tárgyaláson, ahol a tanúkat is meghallgatták
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A műszaki szakértő kiemelte, a helyszínen egyértelműen látható fékezés nyoma, de mivel a vádlott alkoholos befolyásoltság alatt állt, a reakcióidő sokkal hosszabb volt, mint normál esetben. A vizsgálatok alapján viszont ez csak egy lassító fékezés volt, a szakértő szerint vészfékezéssel elkerülhető lett volna az ütközés.

A bíróság több tanút is meghallgatott, akik közül ketten szinte teljesen megegyezően mondták el a történteket, a harmadik személy viszont a többiektől eltérően adta elő az eseményeket. A későbbiekben a szakértők együttes meghallgatásával folytatódik a tárgyalássorozat.

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/el-akarta-utni-motoros-ismeroset-egy-bicskei-ferfi-4741420/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!