nagy fogás

2021.01.29. 20:30

Az összehangolt akcióban elfogott drogkereskedők letartóztatását elrendelte a bíróság – Frissítve!

A Fejér Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre, kereskedéssel elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és további bűncselekmények miatt indítványozta annak a négy férfinak a letartóztatását, akik több megyére kiterjedően kábítószert értékesítettek.

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: police.hu

Frissítés:

20:30 A Székesfehérvári Járásbíróság a pénteki napon az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte az összehangolt akcióban elfogott négy kábítószerkereskedő letartóztatását. A bíróság döntése védelmi fellebbezés folytán egyik gyanúsított vonatkozásában sem végleges.

Előzmény:

A nyomozás adatai szerint a terheltek 2020. novemberétől kezdődően több megyében kábítószert terjesztettek azért, hogy rendszeres anyagi haszonra tegyenek szert. Elfogásuk több megye rendőreivel való együttműködés eredményeként összehangolt bűnügyi akció keretében történt. A nyomozás során tartott kutatás alkalmával a rendőrök mintegy 11 kg kábítószert, több mint 25.000.000,- Ft készpénzt, egy személygépkocsit, valamint további tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel, – amely öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés – alaposan lehet tartani a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől, továbbá megalapozottan feltehető, hogy tanúk befolyásolásával, fel nem kutatott tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítást veszélyeztetnék, valamint a cselekmény szervezettségére, időben elhúzódó jellegére figyelemmel a bűnismétlés reális lehetősége is fennáll.

A videót is tartalmazó közlemény itt érhető el:

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/osszehangolt-akcioban-otthonaikban-csaptak-le-a-rendorok-negy-drogterjesztore-video-4630393/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!